Index Vakbarát Hírportál

Bekövetkezett az elképzelhetetlen: Serena Williams kikapott

2015. szeptember 11., péntek 21:10

Óriási meglepetésre Serena Williams kiesett a US Open elődöntőjében. Az olasz Roberta Vinci 2:6. 6:4, 6:4-re legyőzte az első kiemeltet, aki így nem tudta megcsinálni a Grand Slamet.

Már az első elődöntőben meglepetés volt, hogy Simona Halepet könnyeden legyőzte Flavia Pennetta, de az igazán sokkoló eredmény a másik ágon jött. Williams idén mindent megnyert, az Australian Open és a Rolland Garros után Wimbledonban is győzött, az US Opennek is bombaesélyesként vágott neki. Ha megnyeri, összejöhetett volna neki egy naptári éven belül a Grand Slam.

Az elődöntőben is jól kezdett, az első szettet simán behúzta, 6:2-re lépte le Vincit, aki aztán magára talált. Az olasz 16 éves pályafutása során még Grand Slam-elődöntőben sem játszott, a US Openen még a kiemeltek közé sem tartozott.

Győzelméért még ő érezte magát rosszul: „Sajnálom az amerikaiakat, Serenát, hogy oda a Grand Slam, mindent, de ez ma az én napom. Büszke vagyok, a küzdelmemre és a játékomra. Szeretnék köszönetet mondani az edzőmnek és a csapatomnak, grazie."

„Amikor felkeltem reggel, azt mondtam magamnak, elődöntőben vagyok, csak élveznem kell, és nem gondolni Serenára. Nem gondoltam rá, hogy nyerhetek, de mégis sikerült" – nyilatkozta a meccs után.

Rovatok