Index Vakbarát Hírportál

Federer 18.-szor, vagy Nadal 15.-ször?

2017. január 28., szombat 21:07

Igazi álomdöntővel ér véget a 2017-es Australian Open, az ősi riválisok, Roger Federer és Rafael Nadal csapnak össze magyar idő szerint vasárnap délelőtt fél 10-kor. A döntő végére Federer 18-szoros, vagy Nadal 15-szörös Grand Slam-bajnok lesz, de már önmagában az is hatalmas dolog, hogy összejött ez a finálé. A torna előtt valószínűleg kevesen jósolták volna ezt meg, amikor a féléves kihagyás után visszatérő, 35 éves svájci a 17., a tavaly még mindig sérülésekkel küzdő, és hullámzó spanyol pedig a 9. kiemeltként vágott neki Melbourne-nek.

Federer felidézte, hogy néhány hónapja jelen volt Nadal teniszakadémiájának megnyitóján, ahol ő egy lábon bicegett, Nadal pedig a teniszütőt is alig tudta megtartani csuklósérülése miatt. Beszéltek róla, hogy játszhatnának egy bemutató meccset, de végül csak rövidebb ütögetés lett a vége a közönség óriási biztatása mellett a gyerekpályán.

Ennyire voltunk képesek pár hónapja, most pedig Grand Slam-döntőt játszunk!

– mondta mosolyogva. Mint mondta, Nadal jelenti a legnagyobb kihívást neki, többek között a spanyol mentális fölénye miatt is, ami abból is fakad, hogy rivalizálásuk kezdetén szinte kizárólag salakon meccseltek GS-döntőben. „A múlt nem számit, csak a holnapi meccs!" – mondta Nadal, aki úgy gondolja, hogy a pillanatnyi forma dönti majd el, melyikük nyer.

Federer fél év után rögtön döntőben

Federer 2012-ben nyerte meg 17. Grand Slamjét Wimbledonban, de azóta három döntőt is játszott, utoljára a 2015-ös US Openen. Tavaly még jó formában kezdte az évet, elődöntőig is jutott Melbourne-ben, ahol Djokovics állította meg, utána azonban még Ausztráliában megsérült a térde, amit műteni is kellett. Viszonylag hamar vissza tudott térni, de a Roland Garrost inkább kihagyta, ami jó döntésnek bizonyult, mert Wimbledonban egészen az elődöntőig jutott. A füves pályás Grand Slamen azonban megütötte a műtött térdét is, nem sokkal később pedig bejelentette, hogy hosszabb felépülésre lesz szüksége.

A majdnem féléves kihagyás után a Perth-ben rendezett Hopman-kupán Federer játszott három egyéni meccset és vegyes párost is, de élesben csak az AusOpenen tért vissza. Melbourne-ben a hatodik döntőjét játssza, és 1974 óta ő a legidősebb férfi teniszező, aki GS-döntőbe jutott. Ez már csak érdekesség, de Pete Sampras utolsó Grand Slam-győzelmekor éppen a 17. kiemelt volt a US Openen.

Nadalnak nem ment a GS-eken

Nadal továbbra is sérülésekkel bajlódott tavaly, és ugyan sikerült nyernie 1000-es versenyt is Monte Carlóban, de emellett csak Barcelonában diadalmaskodott, ez volt 12 éve a legkevesebb tornagyőzelme. Hiába játszott jól a riói olimpián, egyik Grand Slamen sem sikerült negyeddöntőbe verekednie magát. Az év legvégét neki is ki kellett hagynia, és a ranglistán is hátracsúszott, miután az elmúlt években nem találta a csúcsformáját.

A mostani szereplésének súlyát az is jól jelzi, hogy a 2014-ben megnyert Roland Garros óta elődöntőbe sem jutott egyik nagy tornán sem. Az AusOpen előtt a 30 éves spanyol hangsúlyozta, hogy úgy érzi, tud még majd Grand Slameket nyerni, de valószínűleg a legtöbben inkább az RG-n, nem pedig keménypályán gondolták volna újra esélyesnek. Most viszont majdnem három évvel utolsó győzelme után megint GS-trófeáért játszik.

Nem volt könnyű útjuk

Ráadásul az előzetesen a legnagyobb esélyeseknek jósolt világelső Andy Murray és a címvédő Novak Djokovics ugyan már korán, az első héten kiesett, de így is mindketten kemény ellenfeleken keresztül, két-két ötszettesen át jutottak el a döntőig.

Federer a veterán Jürgen Melzer ellen kezdett, majd az első kiemelt ellenfele Tomas Berdych volt a harmadik körben, de könnyedén lépett át rajta. Sokkal nagyobb kihívást jelentett az 5. kiemelt Nisikori Kej, akit csak öt szettben tudott legyőzni. A negyeddöntőben nem jelentett neki gondot a Murray-t legyőző, szerva-röptét játszó Mischa Zverev, az elődöntőben viszont egy újabb ötszettes következett. 7:5, 6:3, 1:6, 4:6, 6:3-ra győzte le jóbarátját, a 4. kiemelt svájci Stan Wawrinkát.

Nadal Florian Mayer és Markosz Bagdatisz után az egyik legnagyobb fiatal tehetségnek tartott Alexander Zverev ellen megizzadt a harmadik körben, öt szettben tudta legyőzni a németet. Gaël Monfils, majd pedig egy újabb fiatal, a világranglista 3. Milos Raonic következett. A legkeményebb mérkőzését azonban az elődöntőben játszotta, ahol az elmúlt évek felemás eredményei után az idei szezont nagyszerű formában kezdő Grigor Dimitrov ellen 4 óra 56 perc alatt, 6:3, 5:7, 7:6, 6:7, 6:4-gyel tudott nyerni.

A mérleg Nadal mellett szól

Nadal egy majdnem ötórás elődöntőt játszott, de így is ő számít a favoritnak a hosszabb labdamenetekben, az alapvonalról minden bizonnyal ő nyeri a több pontot, a szerváknál pedig erőltetni fogja Federer fonákját, és vágott adogatásokkal is operál. A Wawrinka elleni elődöntőben egy ágyéksérülés miatt ápolást kapott Federernek akkor lehet igazán esélye, ha le tudja rövidíteni a labdameneteket, és jó szervákkal, hálójátékkal variál. Emellett a gyorsabb pályát is kihasználhatja.

Most pedig nézzünk néhány statisztikát, és az egymás elleni mérleget, amik mind Nadalt teszik esélyessé vasárnap, habár éppen a hosszú kihagyások miatt lesz kiszámíthatatlan a döntő:

A régi nagyok megosztottak

A nézők által csak FEDAL-nak becézett, Federer-Nadal rivalizálás újabb kiadásával foglalkoznak a korábbi profi teniszbajnokok is.

„Minden Roger mellett szól! A gyors, keményboritású pálya, az éjszakai időpont, az alacsonyabban pattanó labdák, mind Federernek kedveznek!" – vélte Pat Cash, az egykori ausztrál teniszcsillag, aki top 5 volt egyéniben és párosban is.

A másik Pat, Pat Rafter, korábbi ausztrál világelső nem igy látja: „Talán Rafa, de nem tudom, az elődöntő mennyit vett ki belőle? Valószinüleg sokat. De azt sem tudjuk, Federer hogy érzi magát? Rogernek biztosan izomláza van! Talán a két napos pihenő jót tesz neki, de az is lehet, hogy inkább árt! Elvesziti az ember a lendületet ha pihen."

„Nekem 50-50" – mondta Boris Becker, aki egészen tavaly év végéig még Djokovics edzője volt. A 35 évesen éppen Federer ellen GS-döntőt játszó Andre Agassi pedig a következőképpen foglalta össze: „Roger már leszoktatott arról, hogy bármire tippeljek, mert ő megmutatta nekünk, hogy bármi lehetséges!"

Andy Roddick inkább Nadalra tett, míg Lleyton Hewitt arról beszélt, hogy az egymás elleni mérleg és előzmények inkább a spanyolnak kedveznek, de nem tudni, mennyit vett ki belőle az ötórás elődöntő, míg az idén gyorsabb pálya és labdák Federer mellett szólnak.

„Mindketten a saját álmaikat élik át jelenleg. De talán még álmukban sem gondoltak arra, hogy az idei első Grand Slam-en rögtön döntőt játszanak a hosszú kihagyások után. Azt meg végképp nem, hogy egymás ellen!" – mondta Darren Hill, Andre Agassi korábbi, és a jelenlegi top 10-es női játékos, Simona Halep mostani edzője. Szerinte nagyon sok mindentől függ majd, mi lesz, egymás ellen Nadal a favorit, de a kihagyások miatt inkább Federer. Ő inkább Nadalra tesz, de nem lepné meg Federer győzelme sem.

Ez történelem lesz

Federer tovább növelhetné az abszolút rekordot jelentő 17. GS-trófeáinak számát, míg Nadal elléphetne Pete Samprastől, akivel most holtversenyben állnak a második helyen 14 Grand Slammel. Viszont olyan rekordokról is szó lesz, mint hogy Federer lenne az első teniszjátékos a történelemben, aki három különböző Grand Slamen tud legalább 5-ször nyerni, vagy Nadal lehetne az Open-érában az első – összességében pedig Roy Emerson és Rod Laver után a harmadik –, aki mind a négy Grand Slamet legalább kétszer megnyeri.

Az biztos, hogy izgalmas döntőt láthatunk majd vasárnap.

Rovatok