Novak Djokovicsnak nem ez élete idénye, a korábban a világranglistát is vezető szerb teniszező idén már négy vereséget szenvedett. Sérült is volt, de edzője, Boris Becker szerint nem ez hátráltatja, lelki okok miatt nem találja a formáját.
Djokovics jól kezdte a szezont, januárban a világranglista első helyet tőle átvevő Andy Murray-t verte meg a dohai torna döntőjében, azóta viszont négy versenye közül egyiken sem tudott túljutni a negyeddöntőn.
Becker úgy véli, hogy Djokovics már korábban, a tavalyi Roland Garros megnyerése után elveszítette élességét. Egyszerűen azért, mert elveszített egy célt, a győzelmével ő is bekerült azon nyolc játékos közé, aki mind a négy Grand Slamet megnyerte.
„Nem veszíted el a tenyeresedet vagy a szervádat egy éjszaka alatt, ez fejben dől el. Úgy hiszem, sok minden megváltozott a francia Grand Slam megnyerésével. Ez élte álma volt, de akkor kiszúrták a lufit, a levegő kiszökött, és azóta nem jött vissza" – nyilatkozta Becker.
A német edző úgy látja, hogy az ellenfelek meglátták Djokovics gyengéjét, és most mindenki az ő skalpját akarja. Már ismerik a testbeszédét és okosabban játszanak ellene. Úgy véli, hogy Djokovicsnak össze kell szedni magát, és új célokat kitűzni. A teniszező még csak 29 éves, van még tehát ideje, hogy összekapja magát, és újra sikeres legyen.