Index Vakbarát Hírportál

Nadal hiába állt fel 0-2-ről, ötórás csatában elbukta a wimbledoni nyolcaddöntőt

2017. július 10., hétfő 21:40

A vártnál sokkal nehezebben kezdett a 16. kiemelt Gilles Müller ellen Rafael Nadal a wimbledoni nyolcaddöntőben, hiszen két vesztes szett után lényegében végig a bennmaradásért kellett játszania a spanyolnak. Ezt nem is bírta, hatalmasat küzdött, öt meccslabdát is hárított, ám a végén a luxemburgi nyert és jutott tovább.

Először az ötödik szettben, 5:4-es előnynél, két bréklabda mellett  jutott két meccslabdához Müller, innen még mentett a spanyol, abban viszont végig a luxemburgi játszhatott előnyben, és ez meg is látszott a mérkőzésen, Nadalt egyszerűen felőrölte, hogy végig neki kellett ellenfele után mennie. Az élete meccsét játszó Müller végül a hatodik meccslabdát csinálta meg, 4 óra 48 perc után nyert, és ment a negyeddöntőbe, ami a 2008-as US Open után másodszor.

Müller az első fordulóban Fucsovics Mártont győzte le, a magyar teniszező ellen három szettben ment tovább.

Korábban Andy Murray sima, háromszettes győzelemmel érte el sorban a tizedik Wimbledon-negyeddöntőjét, mellette ott lesz még Marin Cilic, Sam Querrey, Tomas Berdych, Roger Federer és Nadalt legyőző Müller. Novak Djokovic csak kedden játszik Adrian Mannarino ellen, a majdnem sötétedésik elhúzódó Nadal, Müller meccs után már nem küldték őket pályára.

A női párostornán nem sikerült a negyeddöntőbe jutnia Babos Tímeának és Andrea Hlavackovának, miután három szettben kaptak ki a Szvetlana Kuznyecova, Kristina Mladenovic kettőstől (3:6, 7:6 (7-3), 3:6).

Kuznyecova korábban egyéniben is bejutott a negyeddöntőbe, azokat az eredményeket itt találják.

Eredmények, nyolcaddöntő, férfiak

Murray (brit, 1.)-Paire (francia) 7:6 (7-1), 6:4, 6:4

Querrey (amerikai, 24.)-Anderson (dél-afrikai) 5:7, 7:6 (7-5), 6:3, 6:7 (11-13), 6:3

Cilic (horvát, 7.)-Bautista (spanyol, 18.) 6:2, 6:2, 6:2

Federer (svájci, 3.)-Dimitrov (bolgár, 13.) 6:4, 6:2, 6:4

Berdych (cseh, 11.)-Thiem (osztrák, 8.) 6:3, 6:7 (1-7), 6:3, 3:6, 6:3

Raonic (kanadai, 6.)-Zverev (német, 10.) 4:6, 7:5, 4:6, 7:5, 6:1

Müller (luxemburgi, 16.)-Nadal (spanyol, 4.) 6:3, 6:4, 3:6, 4:6, 15:13

Rovatok