Index Vakbarát Hírportál

Régen hiányzott ennyi nagy név egy Grand Slamről

2017. augusztus 27., vasárnap 22:39

Az idei évet meghatározó Rafael Nadallal és Roger Federerrel indul hétfőn a szezon utolsó Grand Slamje, a US Open, de a férfiaknál sok nagy név hiányzik majd New Yorkban, a topjátékosok közül öten – köztük mindkét tavalyi döntős – is sérülés miatt maradnak távol. Ez azonban lehetőséget is jelenthet sok másik feltörekvő teniszezőnek, köztük az elmúlt hetekben nagy formában játsszó, még csak 20 éves Alexander Zverevnek, hogy egy Grand Slamen is megmutassa magát.

A nőknél megint többesélyes a verseny, miközben szabadkártyával már az eltiltásból visszatérő Marija Sarapova is újra ott lesz a mezőnyben. Megint két magyarral, Babos Tímeával és Fucsovics Mártonnal kezdődnek a főtáblás meccsek.

Nadal újra világelső és első kiemelt

Már régóta Nadal vezette az idei pontversenyt, két hete pedig már a hagyományos világranglistán is visszaszerezte az elsőséget a spanyol, aki így újra első kiemeltként vág neki egy Grand Slamnek. Azonban annak ellenére tudott három év után élre ugrani a ranglistán, hogy nem játszott elődöntőt sem a Roland Garros óta, ezért azt sem lehet biztosan tudni, mit lehet várni tőle a US Openen, amit korábban kétszer nyert meg.

Az év elejét jól kezdő, az Australian Openen Federerrel döntőző Nadal ugyanis abszolút dominálta a salakszezont, és a rekordot jelentő tizedszer nyerte meg a Roland Garrost, de utána kihagyta a füves pályás felvezető tornákat, Wimbledonban pedig csak a negyedik körig jutott. Az észak-amerikai kemény pályás szezonban sem remekelt igazán, Montréalban a harmadik körben, az Andy Murray távolmaradásával a világelsőséget jelentő Cincinnatiban pedig a negyeddöntőben esett ki.

A US Openen a negyedik körben Tomas Berdych, a negyeddöntőben pedig Grigor Dimitrov lehet az ellenfele, de a legjobban mindenki nyilván az álomelődöntőt várja, miután kiderült, hogy egy ágra sorsolták őket Federerrel (akkor még úgy volt, hogy Murray elindul, ezért ő kapta a 2. kiemelést, nem a svájci). Ez azért is különleges lenne, mert eddigi 37 meccsükből úgy alakult, hogy még soha nem találkoztak a New York-i Grand Slamen. Más kérdés, hogy Nadal ugyan azt mondta, lenyűgöző lenne Federer ellen játszani, de azért nem bánná, ha valaki mással nézne szembe az elődöntőben. „Ha lehet, jobb lenne egy könnyebb ellenfél" – mondta mosolyogva, miután a svájci idén már háromszor is legyőzte kemény pályán.

Federer háta sem volt tökéletes

Federer ellenben örülne, ha végre összejönne az a nagy találkozó Flushing Meadowsban is, ahol utoljára 2008-ban tudta megnyerni a tornát. Ez azért is érdekes, mert ugyan nem ez a svájci elsődleges szempontja, de a világelsőség is terítéken lesz a US Openen. Több forgatókönyv is van, de ha Nadallal meccselnek az elődöntőben, és a svájci tud nyerni, akkor biztosan átveszi a ranglista vezetését.

A tavaly egy térdműtéten is átesett Federer elképesztőt menetel idén: januárban megnyerte az Australian Opent Nadal ellen, majd az Indian Wells-i és miami 1000 pontos tornát is besöpörte. Utána a térdének nem kedvező egész salakos szezont kihagyta, Wimbledonban visszatérve viszont megint nagyszerű játékkal nyerte meg idei második, összességében pedig már 19. Grand Slamjét.

Utána úgy döntött, hogy elindul a kemény pályák között lassabb borítású Montréalban, és egy újabb 1000 pontos tornán sikerült ugyan döntőbe jutnia, de ott sima két szettben kapott ki az idén szárnyaló fiatal Alexander Zverevtől, akit a hallei döntőben korábban legyőzött. A mérkőzés után kiderült, hogy egy kisebb hátsérülés miatt Cincinnatit inkább kihagyja, de most azt mondta, jónak érzi a hátát a pihentetés, és az edzések után. Federerre a negyedik körben például Nick Kyrgios, a negyeddöntőben pedig Dominic Thiem is várhat, utána meg persze Nadal lehet a legkomolyabb ellenfele.

És akkor a hiányzók

Miközben Federer és Nadal reneszánszáról szólt a szezon első fele, a tavalyi évet domináló Murray és Djokovics is sérülésekkel bajlódott idén, egyikük sem tudott igazán jó formában teniszezni. Velük ellentétben a ranglista 4. Stan Wawrinka döntős volt a Roland Garroson, végül azonban Murray-ékhez hasonlóan ő sem fog pályára lépni a US Openen.

GS-en is áttör a 20 éves német tehetség?

A hiányzókon túlnézve viszont Nadal és Federer után elsősorban a még csak 20 éves Alexander Zverev szereplése lehet a legérdekesebb. Nem kizárt, hogy az idei pontok alapján harmadik Zverev a US Open után akár 4. helyre jöjjön fel a hagyományos világranglistán is.

Ez Zverev éve is: a római salakos 1000 pontos torna döntőjében legyőzte már Djokovicsot, a montréali 1000-esen pedig bálványát, Federert is. A svájcihoz hasonlóan neki is öt tornagyőzelme van idén. A felvezető tornák közül Montréal mellett Washingtont is vitte, így nem csoda, hogy a zsinórban harmadik hétre, Cincinnatire már elfáradt, és ott már nem sikerült sokáig jutnia.

Federer és Nadal szerint is beszélt már arról, hogy egy majdani világelső lehet belőle, de a 198 centis német is tudja, hogy még sok munka vár rá. Az idei szezonja megkoronázása lehetne, ha messzire tudna jutni a US Openen, eddig ugyanis a Grand Slameken nem tudott még 4. körnél tovább menni. Most azonban jó esélye van három nyert szettre menő mérkőzéseken is az áttörésre. A negyedében leginkább a Wimbledonban remeklő Gilles Müller, vagy éppen az amerikai Sam Querrey, vagy John Isner nehezítheti meg a dolgát.

Többen is pályáznak elődöntős helyre

Az alsó ág másik negyedében az 5. kiemelt Marin Čilić a legnagyobb név, és a 2014-ben US Open-győztes horvátnak is jó éve volt idén. A wimbledoni döntőben azonban sérülés is hátráltatta Federer ellen, és végül Cincinnatitől vissza is kellett lépnie, így érkezett a US Openre. Viszont ez a negyed sincs tele legyőzhetetlen nevekkel, Čilić-en kívül például Jo-Wilfried Tsonga, a budapesti ATP-tornán győztes Lucas Pouille, és az elmúlt hetekben megvillanó, veterán David Ferrer van még itt.

Akikre összességében még érdemes lesz figyelni:

Babos és Fucsovics is a főtáblán

A néhány hete még top100-as Fucsovics Márton ezúttal már alanyi jogon főtáblás egy Grand Slamen, és a júniusi, stuttgarti találkozójuk után megint együtt edzett néhány napot Federerrel is. Nagyon bízik benne, hogy sikerül meccset nyernie, és az első körben annyiból szerencsésen alakult a sorsolása, hogy selejtezős ellenfelet kapott. Viszont a világranglista 113., füves pályás specialista Nicolas Mahut azért egyáltalán nem könnyű ellenfél.

Ha sikerülne nyernie, akkor a második körben az üzbég Gyenisz Isztomin, és a 20. kiemelt Albert Ramos Vinolas meccsének győztesével találkozhatna. Fucsovics tavaly volt már főtáblán Flushing Meadowsban, akkor Nicolas Almagro verte meg, Wimbledonban pedig idén a később Nadalt is búcsúztató Gilles Müllertől kapott ki az első körben.

A világranglistán 66. Babos Tímea a 104. Viktorija Golubic ellen kezd, ha pedig győz, akkor a világranglista 2. Simona Halep és az eltiltásából visszatérve újra GS-en játszó Marija Sarapova meccsének győztese lenne az ellenfele. Babos április óta először tudott egyéniben mérkőzést nyerni a torontói tornán, de aztán Cincinnatiben megint az első körben búcsúzott. Idén nem igazán megy neki, de azt mondta, reméli, hamarosan túl lesz ezen a rosszabb időszakon. Párosban Andrea Hlaváčkovával az oldalán a negyeddöntőig jutott Cincinnatiben.

Több esélyes is van a nőknél

A US Openen korábban még soha nem jutott túl a második körön sem, de a wimbledoni győztes Garbiñe Muguruzának különösen jól sikerültek a felvezető tornák. Torontóban negyeddöntős, Stanfordban elődöntős volt, Cincinnatiben pedig a döntőben nagyon simán győzte le Simona Halepet, aki így nem tudta átvenni a vezetést a világranglistán. Az idei Roland Garroson döntős román is az esélyesek közé tartozik, korábban elődöntőig tudott jutni New Yorkban.

A világelső Karolína Plíšková viszont tavaly már döntős volt, és sokkal jobb esélyei vannak messzire jutni, mint a címvédő Angelique Kerbernek, aki idén nem igazán találja a stabilan jó játékát. Torontóban Jelina Szvitolina nyert Caroline Wozniacki ellen, viszont az ukrán még soha nem jutott túl negyeddöntőn egy Grand Slamen. Aztán itt van Venus Williams is, akinek ugyan nem mentek túl jól a felvezető tornák, de 37 évesen idén két Grand Slamen is döntős volt, úgyhogy mindenképpen számolni kell vele is.

Szabadkártyát kapott, és így először indul újra Grand Slamen Marija Sarapova, aki doppingügyek miatt 15 hónapos eltiltásából már tavasszal visszatért, de a Roland Garroson nem kivételeztek vele a szervezők, a wimbledoni selejtező idején pedig sérült volt. Az orosz csak 147. a világranglistán, és május óta mindössze egyetlen meccset nyert, a US Openen pedig az is csökkenti az esélyét, hogy rögtön összekerült Haleppel.

Borítókép: az Arthus Ashe Arena. Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary.

Rovatok