Index Vakbarát Hírportál

A ranglista-3. német salakon is meglepte Nadalt

2018. május 22., kedd 14:02

Az idén a világranglistát felváltva vezető Rafael Nadal és Roger Federer mellett az elmúlt hetek salakos versenyein megint megmutatta magát az újból ranglista-3. Alexander Zverev is.

Federer kihagyja a teljes salakszezont, ami megint Nadal dominanciájáról szólt eddig. A spanyol ugyan egyszer kikapott Dominic Thiemtől az elmúlt hetekben, de vasárnap Rómában is győzni tudott, ezzel szerezte vissza az elsőséget.

Nadalt a római döntőben a simának tűnő, 6:1-es kezdés után alaposan meglepte a feljavuló Zverev, aki 6:1-re nyerte a második szettet, aztán a döntő játszmában is brékelőnyben volt, úgy tűnt, esélye lehet a győzelemre is. Csakhogy egy hosszabb esőszünet megtörte a lendületét. Nadal utána már ismét megingathatatlan volt, és 6:3-mal behúzta a meccset.

A Rómában a döntőig nagyon simán menetelő, előtte a Madridi Mesterek tornáját is nyerő német-orosz Zverev a spanyol fővárosban a harmadik ATP Mesterek Tornája címét szerezte meg, ebben a mutatóban pedig az aktív játékosok közül – igaz, elég jelentős különbséggel – csak a nagy négyes tagjai, vagyis Nadal (32 Mesterek Tornája cím), Djokovic (30), Federer (27), és Murray (14) előzik meg.

Itt még ugyan jócskán lemarad, de nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy a madridi tornát szett, sőt adogatójáték-veszteség nélkül nyerte, és míg a sérülésekkel is bajlódó Djokovics és Murray egyetlen Mesterek Tornáján sem győzött a tavalyi szezonban, Zverev kettőn is nyerni tudott (így Rómába címvédőként érkezett). Zverev előtte salakon elődöntős volt Monte Carlóban, megvédte címét Münchenben.

Idén eddig Zverev nyerte a legtöbb meccset, 30-at, mig a kevesebb tornán induló Nadal 20, Federer 17 győzelemnél jár.

Sokan egyenesen úgy vélik, hogy Zverevnek belátható időn belül a világranglista második, sőt, akár az első helyére is lehet esélye. Federernek és Nadalnak Grand Slam-címeket kell megvédeniük idén (Federernek Wimbledonban, Nadalnak pedig a Roland Garroson és a US Openen), Zvereven nincs ilyen nyomás, ha ezeken is jól tudna szerepelni, akkor sok pontot gyűjthet.

Ez jelenti viszont egyben eddigi legnagyobb hiányosságát is: míg tavaly összesen 5 tornát nyert, a Grand Slam-eken eddig csapnivalóan szerepelt, sosem jutott még negyeddöntőbe sem, az idei Ausztralian Openen pedig már a harmadik fordulóban kiesett. Ezt leginkább rutintalansággal magyarázzák, és a legtöbb szakértő szerint csak idő kérdése, hogy megjöjjön az áttörés a legnagyobb versenyeken is. Ő maga erről azt nyilatkozta, hogy kizárólag mentális oka van, nagyon nagy nyomás alatt áll, hogy végre Grand Slamen is jól szerepeljen, nincs arról szó, hogy fizikailag ne birná az esetleg ötszettes meccseket.

A játékához hozzátartozik, hogy bár salakon és kemény boritású pályákon egyaránt kiváló, füves pályán még sosem nyert tornát. Ezt leginkább játékstilusa magyarázza, inkább az alapvonalról szeret akár hosszabb labdameneteket játszani, ellenben a hálóhoz jönni és röptézni nagyszerű szervája ellenére is ritkábban szokott (ezen a bátyjával, Mischa Zverevvel játszott párosmeccsekkel is próbálnak javítani).

Bombaerős szervája mellett a legnagyobb fegyvere a remekül helyezett, oldalvonal mellé ütött kétkezes fonákja. Többek között ez lehet későbbi sikereinek egyik záloga is, hiszen sok elemző szerint az atomtenisz, 200 kilométer/órás szervák és 190 cm feletti játékosok korában az egykezes fonák (a fiatalabbak közül pl. Dimitrov és Thiem játékában) túl sebezhető. Egykezes fonákkal a világelsőségig jutni utoljára Federernek sikerült, igaz, hogy neki még most is megy.

Az orosz származású, de már Németországban született Zverev egyébként elvileg Monte Carló-i polgár, de ideje nagy részét Miamiban tölti, ahol a helyi kosárcsapat nagy rajongója.

Rovatok