Index Vakbarát Hírportál

Megint egy hihetetlen teniszbravúr: 0-2-ről vertük a cseh párost

2018. szeptember 15., szombat 15:56

Hihetetlen bravúrt vitt véghez a magyar tenisz válogatott azzal, hogy a legyőzte a cseh duót a Davis-kupa második napján, ezzel összesítésben 2-1-re vezetünk. A mieink nem is akárhogy nyertek, 0-2-ről, reménytelen helyzetből fordították meg a meccset.  A pénteki két egyes után a Borsós Gábor, Nagy Péter duó játszott a Roman Lukas Rosol cseh kettőssel a Világcsoport osztályozóján.

A pénteki egyesekből kellett erőt meríteni a nagyon fontos szombati párosra, hiszen győzelemmel a vasárnap még nagyon izgalmas lehetett a sokkal esélyesebb csehek ellen. Szerencsére minden vágyaink szerint alakult, pedig egyáltalán nem úgy indult.

A meccs előtt utána néztünk a cseh párosnak, amelyből Roman Jebavy a nevesebb és a jobb játékos. 47. jelenleg a világranglistán, idén három ATP-tornán is döntőt játszott párosban. A US Openen a harmadik körig jutott az argentin Andreas Molteni oldalán.

A cseh Davis-kupa válogatott elmúlt három évi produkciója elég vegyes képet mutat. Idén, Izrael ellen a mostani páros egyik tagja, Pavlasek Vesely oldalán nyert 2-0-re. Tavaly Jevaby és Pavlasek nem nyert meccset, míg 2016-ban Tomás Berdych és Radek Stepanek vitte a csapatot.

Lukas Rosol adogatásával indult a meccs, ahogy pénteken is láttuk tőle, ez nagyon megy neki, 1-0 oda. Aztán az adogatásunk sem sikerült jól, bérkeltek a csehek, így már 2-0-ra vezettek, volt bréklehetőségünk is, de nem sikerült, így 3-0-val indult a meccs. 

Ez a nap sem indult sok nézővel. A pénteki 150 cseh szombaton is eljött a Lurdy-ház mellett felállított ideiglenes stadionba, magyar drukker viszont sokkal kevesebb, mint egy nappal ezelőtt. Aztán a meccs sem alakult jól. Bár az első szett első megnyert játékát egy semmi harmincról visszahozott gémmel nyertük, majd két bréklabdát is hárítva sikerült újabb játékot hozni, így is a csehek vezettek 5-2-re. Simán hoztuk az adogatásunkat, de aztán az első szettért adogattak a csehek és semmire hozták.

Bár az első szettben a csehek sokkal könnyebben hozták a pontjaikat, mint azt vártuk, a második magyar gémmel és aztán két breaklabdával kezdődött, mégis 1:1 lett a vége, de legalább az első két adogatásunkat hoztuk, ügyes hálójátékkal. Egészen 2:2-ig, ekkor megint brékeltek Rosolék. Főleg Jebavy mutatott be nagyszerű trükköket, egyszer felugorva, a lábai között ütötte vissza labdát, ami úgy meglepte Borsost, hogy a hálóba vágta. A következő gémben két bréklabdájuk is volt a cseheknek, mégis hoztuk az adogatást, de aztán megint egy semmire nyert szervagém a másik oldalon, ez ma egy másik szint. A csehek 5:4-nél adogattak a második szettért, simán hozták.

Aztán a harmadik szettben olyan történt, ami ezen a meccsen egyszer sem, brékelőnybe kerültünk és 2:0-ra vezettünk. Sőt, 3:0-ra, majd 4:1-re is. ELőször ekkora különbséggel a meccsen. A magyar páros nagyon összekapta magát, úgy tünt, eddig bizonyítani akart, most pedig minden mindegy alapon elkezdett játszani és egy újabb brékkel már 5:1-re ment el, azért a csehek is egyre többet hibáztak, de ezzel együtt is bravúrosan hoztuk a szetett, ráadásul 6:1-re.

A negyedik szettben 2:1-es cseh vezetésnél jöhetett volna a fordulópont, de sikerült visszajönni bréklabdáról, a végén egy bravúros Borsos ásszal. Nem csak jövünk vissza a meccsbe, megint brékeltünk, 3:2-re vezetünk. Nagyon feljavult a hálójátékunk, rövid labdamenetekben gyüjtögettük a pontokat és már 4:2-re vezettünk, döbbenetes fordulat az első két szett után. A csehek is értetlenül néztek egymásra, újabb brékkel már 5:2 lett ide. AztábBorsos kiszerválta szettet, egy hosszú cseh labdával 6:2 lett ide. Döntő szettre mentettük a meccset, 0-2-ről, hatalmas bravúr.

A csehek kezdték a döntő szettet, mindkét páros hozta a saját adogatását, mi semmire. Ez történt a követkető körben is, 2:2. Majd bréklandánk volt, mégis 3:2 lett oda. Nagy Péter adogatásánál öt bréklabdája volt a cseheknek, drámai küzdelemben mindet sikerült védeni, Borsos ütötte le a labdát Jebavy lábához, meglett a gém is, 3:3. A drama folytatódott, két bréklabdánk volt és elvettük a csehek adogatását, a döntő pillanatban, Borsos elütése volt túl erős ahhoz, hogy Jebavy visszaadja, 4:3 ide.. Aztán Borsos szépen hozta az adogatójátékát és máris 5:3 volt ide, a meccsért fogadtunk. Ez még nem jött be, hozták a csehek az adogatást, 5:4, viszont most mi szerváltunk a meccsért.

30-15, két labdára az újabb bravúr. Már csak egyre. És megcsinálták a mieink, 0-2-ről felállva hatalmas bravrúrral megnyerik a meccset, 2-1-re vezetünk a csehek ellen. 

Ez hatalmas siker volt, hiszen Jebavy a szűk elit közelébe tartozik a páros világranglistán, és 0-2 után nyoma sem volt annak, hogy ekkora fordítás lehet belőle. Hatalmasat küzdöttek a mieink, ezzel megmaradt a reális esély, hogy nyerjünk, így jövőre kiemeltként kezdjük a Davis-kupát. Vasárnap a két egyes jön: Valkusz Máté kezd Jiri Veselyvel, majd Piros Zsombor jön Lukas Rosollal.

Az első szettben jobbak voltak, a másodikban közelítettünk. Utána taktikai váltást csináltunk, Borsos hátrébb ment és többet maradt játékban a labda. A harmadik és a negyedik szett nem volt kérdéses, vitte őket előre a lendület. Életük három legjobb szettét játszották. A Dávid legyőzte Góliátot. Kihozták a maximumot, én ilyen meccset 1986 óta nem láttam, amióta én a Davis-kupában vagyok, ilyen meccset még sosem láttam, hogy az esélytelenebb ilyen játékkal nyerni tudjon, ezt még én is egy tízhez adtam volna.

- értékelt Köves Gábor szövetségi kapitány.

'A fordulópont a harmadik szettben egy szervagémem volt, kintről is mondták, hogy ez tényleg az, kicsit el is bizonytalanodtak. Mi meg felülkerekedtünk." - mondta Borsos Gábor.

"Sokat számított, hogy be tudtam ütni az első szerváimat. Volt szerencsénk is, de ehhez az is kell." - értékelt Nagy Péter.

Davis-kupa, Világcsoport, osztályozó

Magyarország-Csehország 2-1

Borsos, Nagy P.-Jebavy, Rosol 3:6, 4:6, 6:1, 6:2, 6:4

Rovatok