Index Vakbarát Hírportál

Fucsovics: Mindenemet otthagytam a pályán

2018. október 26., péntek 22:08

Elcsigázottan, a jövő szempontjából mégis bizakodva nyilatkozott Fucsovics Márton, miután egy 3 óra 18 perces küzdelmes meccsen kikapott a kazah Mihail Kukuskintól a bécsi tenisztorna negyeddöntőjében.

Szerintem a leghosszabb háromszettes mérkőzésemet játszottam, mindenemet ott hagytam a pályán, küzdöttem a végsőkig. Volt, hogy nekem állt a meccs, az első két szettben én játszottam jobban, aztán a harmadikban Kukuskin

– értékelte a történteket az MTI-nek. „Ő végig fantasztikusan teniszezett, egyetlen ingyenpontot sem adott, minden labdáért meg kellett küzdenem. Mindezt úgy, hogy a selejtezőből jött, szóval le a kalappal előtte. Jól játszottam, jól szerváltam, de ezen a szinten már ilyen mérkőzések vannak."

A világranglista 40. helyezettje elmondta, nehéz Kukuskin ellen nyerő taktikát kidolgozni, mert nagyon stabil, a fonákja lapos és kellemetlen, a tenyerese pedig agresszív, ráadásul még gyors játékos is.

„A második szett végén ő ugyanazon a szinten játszott, sőt még rá is tett egy lapáttal, és egyáltalán nem rontott a rövidítésben. Én próbáltam befejezni a meccset, nyerőket ütni, ilyenkor benne van a pakliban, hogy becsúszik egy-két hiba" – jelentette ki a nyíregyházi teniszező, majd rátért arra, hogy némi vigaszt jelent az, hogy legalább sikerült megvédenie a tavaly Bázelben szerzett ranglistapontjait.

Persze, szerettem volna az elődöntőbe jutni, de remélem, még sok alkalmam lesz rá. Jön a következő verseny a jövő héten Párizsban, úgyhogy fel a fejjel, és előrenézek. Ha ott nyerek egy-két mérkőzést, akkor a negyvenben is végezhetek az év végi ranglistán. Párizsban még selejtezőt sem játszottam soha, most pedig főtáblás leszek, úgyhogy biztosan pozitív élmény lesz.

Rovatok