Index Vakbarát Hírportál

Babos Tímea másodszor világbajnok párosban

2018. október 28., vasárnap 12:05

Babos Tímea megvédte a címét párosban a WTA-világbajnokságon, ezúttal a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán duplázott Szingapúrban. Babosék második kiemeltként a világelső Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova cseh kettőst győzték le 6:4, 7:5-re az 1 óra 24 perces döntőben.

Babos volt az egyetlen világbajnok a négyesből, tavaly Andrea Hlavackovával az oldalán tudott nyerni Szingapúrban. 2018-ban viszont visszatért korábbi párospartneréhez, Mladenovichoz.

A két páros korábban egyszer játszott, a birminghami elődöntőben Babosék 7:5, 7:6-ra tudtak győzni. Az rögtön az elején látszott, hogy az első kiemelt cseh páros most sem lesz könnyű ellenfél. Nagyon jó ritmusban mozogtak, de Babosék is nagyszerűen kezdtek, és a meccs előrehaladtával többször is el tudták bizonytalanítani ellenfelüket. A döntő alakulását percről percre itt olvashatja vissza>>>

Babos az első adogatójátékát semmire hozta, és az első szettben szinte végig magabiztosan adogatott, miközben Mladenovic a hálónál volt nagyon hatékony. A csehek 3:3 után bizonytalanodtak el először, Siniakova adogatása rögtön kettős hibával indult, Babos egy átemeléssel is zavarba tudta hozni az ellenfelet.

Brékelőnybe került a magyar-francia kettős, és Mladenovic biztos kézzel erősítette meg a bréket. A szettért szerválva nem működtek Babos első szervái, de aztán 0-30 után a jó első adogatások mögött újra irányítani tudtak, hozták a játszmát.

A második szett elején a csehek kicsit jobban kezdtek, Babos is rontott néhányszor, így két bréklabdához jutott az ellenfél. Azonban Babosék odatették magukat, és megfordították a gémet. 2:2 után megint a csehek kerültek bajba. Babos nagy tenyerese két bréklabdát ért, aztán sikerült is szett- és brékelőnybe kerülniük.

A következő gémben azonban a csehek rögtön visszajöttek, sikerült elvenniük Babos adogatását. Fej fej mellett mentek tovább, de nagyon fontos volt, hogy magabiztosan oldották meg a szettben maradást Babos következő adogatásánál. Ebből lendületet vettek, a csehek többször is rontottak, Babos pedig újból nyerőkkel villant meg. Az első két bajnoki labdájukat még elidegeskedte Mladenovic, de a harmadikat már megcsinálták Babosék.

„Örülök, hogy megoszthatom Kikivel ezt a pillanatot, nagyon hiányozni fog Szingapúr. Remélem, jövőre is itt leszek majd" – mondta Babos. Mladenoviccsal együtt a névadó csehszlovák-amerikai sztártól vették át a Martina Navratilova-kupát.

A magyar és a francia teniszező nagyszerű évet zárt: a szezont az Australian Open megnyerésével nyitották, majd a birminghami tornán győztek, döntősök voltak a US Openen, most pedig a WTA-vébével koronázták meg a szezont. Babos a vébé előttig 12 héten át vezette is a páros világranglistát.

Nyitókép: Yong Teck Lim/Getty Images Hungary

 

Rovatok