Index Vakbarát Hírportál

Kétszeres GS-döntős is jön a budapesti női tenisztornára

2019. január 11., péntek 12:30

A kétszeres Grand Slam-döntős Vera Zvonarjova a a legnagyobb név a február 18-24. közötti budapesti női tenisztorna nevezési listáján. Rajta kívül még 22 top 100-as teniszező indul a 226 750 dollár (57,2 millió forint) összdíjazású keménypályás versenyen, amit a BOK Csarnokban rendeznek majd. A nevezők között ott lesz a címvédő belga Alison van Uytvanck is.

A 34 éves Zvonarjova (95.) 2010-ben Wimbledonban és a US Openen döntőzött, 2011-ben elődöntős volt az Australian Openen, 2008-ban olimpiai bronzérmet szerzett. Tavaly sérülések és szülési szabadság után tért vissza a pályára, írja az MTI.

A magyar játékosok közül a tavaly páros tornagyőzelmet ünneplő Stollár Fanny (124.), továbbá Bondár Anna (270.), Jani Réka (305.) és Udvardy Panna (398.) jelezte részvételét. A 2017-es bajnok Babos Tímea (65.) korábban megszakította kapcsolatát a magyar szövetséggel, így várhatóan nem lesz ott a BOK Csarnokban.

Rovatok