Index Vakbarát Hírportál

Tartozik a teniszszövetség az edzőknek

2019. január 30., szerda 12:48

A 24.hu információi szerint a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) tartozik a vele szerződéses jogviszonyban álló edzőknek. Az augusztusi honoráriumokat csak késve fizette ki, illetve az azóta eltelt hónapokra csak részben, vagy még egyáltalán nem fizette ki a szervezet.

A lap belső informátorra hivatkozva azt írja: az MTSZ a hivatalos kommunikációval ellentétben a mai napig tartozik, ami miatt Németh Tamás még decemberben felmondott. Egy körlevélben is elismerték, hogy a fizetésekben kisebb csúszások lesznek. Ebben a levélben állítólag arra hivatkoznak, hogy az Emmi (Emberi Erőforrások Minisztériuma) lassabban utalja az összegeket.

A 24. hu természetesen az MTSZ mellett az Emmit is megkereste. Előbbi kitérő választ adva annyit felelt, hogy a gazdálkodása megfelel a hasonló méretű gazdálkodó szervezeteknél zajló gyakorlatnak. Az Emmi pedig azt közölte, hogy a 2018-as szakmai és működési támogatást elutalta, állítják, a minisztérium nem lehet oka a bérek csúszásának.

Az MTSZ 2011-ben még évi 38,651 millió forintból gazdálkodott. Az azóta eltelt időszakban 5,5 milliárd forint támogatást kapott, a tavalyi költségvetése négymilliárd forint volt.

Rovatok