Index Vakbarát Hírportál

Megint egy nagy Fucsovics-bravúr, negyeddöntős Rotterdamban

2019. február 14., csütörtök 22:47

Fucsovics Márton két szettben, egy óra 21 perc alatt intézte el a világranglistán a 20. helyen álló grúz Nikoloz Basilasvilit. A legjobb magyar teniszező az első szettben 2:4-ről fordítva 7:6-ra, majd a másodikban 6:1-re nyert, és jutott a negyeddöntőbe, ahol a világ jelenleg hetedik legjobb játékosa, a japán Nisikori Kej lesz majd az ellenfele.

Őrült nagyot meccselt az első szettben a magyar teniszező. Szinte a lehetetlenből hozta vissza. Az adogatását nyerte, és ez 2-2-ig így is ment mind a két játékosnak. Aztán Basilasvili, nagyon simán brékelőnybe került, majd hasonlóan könnyen az adogatását is hozta. Így aztán pillanatok alatt 4-2-es előnybe került. Innen nagyon nehéz fordítani, és kellett a mentális erő, hogy mindkét játékos hibátlan adogatójátéka után, 4:5-ről sikerüljön felállni.

Sikerült. Egy labdát veszített Fucsovics, az elsőt és onnan visszavette a brékelőnyt, majd két hibátlan fogadójáték után jöhetett a rövidítés. Basilasvili egyből két minibréket adott, 4-0 volt ide és nagyon fontos volt, sőt lélektanilag a legfontosabb, hogy Basilasvili egyetlen saját adogatását sem nyerte meg a rövidítésben, így 42 perc után végül 7-1-re hozta a magyar a rövidítést és 1-0-ra vezetett.

Az, hogy mennyire fontos a teniszben egy ilyen rövidítést így megnyerni, azt a második szett eleje bizonyította. Fucsovics végig előnyben játszva egyből brékelt, ügyesen hozta az adogatását. Majd egy hosszabb játék után megint bréklabdái voltak. Kettő is. A második meglett, így alig több mint egy óra játék után, kettős brékelőnyben, 3:0-ra vezetett már.

Basilasvili nagyon kemény szezont tolt eddig. Dohában negyeddöntős volt, csak Djokovicstól kapott ki, tőle is csak 1-0-s vezetésről, aztán az Australian Openen a harmadik körben Cicipasz győzte le. Igaz, Szófiában az első körben kapott ki, Rotterdamban pedig egy nehéz meccsen, de győzelemmel kezdett.

Mentálisan erősnek tűnő, a szerváit kiválóan ütő grúz a 20. helyen állt a világranglistán a torna előtt, mégis a tenyereseiből hihetetlen sok ki nem kényszerített hiba jött. Hiába volt a szervagém előtt két ásza, Fucsovicsnak megint bréklabdája volt, végül a grúz első pontját hozta a második szettben.

4:1-es magyar vezetés után Fucsovics adogatott, volt egy elképesztő kétkezes fonák elütése, ami után a grúz is csak bánatosan nézet, majd egy returnt hosszúra ütött, és máris egy játékra került a magyar a továbbjutástól.

Az igazság az, hogy grúz már a szett elején szétesett, az adogatása újra csak ezt bizonyította. Fucsovics másodszor is elütötte kétkezes fonákkal oda, ahová a grúz soha az életben nem fog odaérni. Két meccslabdája lett hirtelen. A másodikért csak annyit kellett tenni, hogy ünnepelve emelje fel a kezét, amikor Basilasvili túlütötte az alapvonalon.

Ez egy újabb hihetetlen, nagy bravúr. Fucsovics negyeddöntős a rotterdami, ATP 500-as tenisztornán. Nisikori Kej, a világranglistán jelenleg 7. helyen álló japán lesz majd az ellenfele. Vele még sosem játszott.

ATP 500, Rotterdam, nyolcaddöntő

A negyeddöntő párosítása: Nisikori-Fucsovics, Wawrinka (svájci)-Shapovalov (kanadai, 10.), Monfils (francia)-Dzumhur, Medvegyev-Tsonga

Rovatok