Index Vakbarát Hírportál

Évi negyedmilliárd a kormánytól nagyobb tenisztornák rendezésére

2019. február 20., szerda 17:18

A Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg egy kormányrendelet, ami a nemzetközi tenisztornák Magyarországon történő megrendezéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről szól, szúrta ki a 24.hu. Ez az Orbán Viktor jegyezte határozat azt jelenti, hogy a kormány egyetért abban, hogy a 2019-2023-as időszakban hazánk nemzetközi szabadtéri teniszversenyeket rendezzen.

Ez azért is fontos lehet, hiszen a ezen a héten a BOK-csarnokban zajló fedettpályás WTA-versenyek szerződése idén jár le, azaz jövőre már új megállapodást kell kötni a tornákat szervező nemzetközi szövetséggel.

A kormány erre a célra, 2020 és 2023 között évente 900 000 dollárt, azaz hozzávetőlegesen 252 millió forintot biztosít.

A lebonyolítással nem a magyar szövetséget, hanem egy eddig ismeretlen nonprofit kft.-t, azaz egy állami céget, a Sportesemények Szervezéséért, Lebonyolításáért és Sportszolgáltatásért Felelős Nonprofit Kft.-t bízták meg, aminek a cégjegyzésre jogosult tisztségviselője Mezei Dániel, egykori sportriporter. Az effajta megbízás teljesen bevett a tenisztornák rendezésénél külföldön is.

A 24. hu cikke szerint könnyen lehet, hogy mindez azért történt, mert korábban nyomozást indított a szövetség ellen a Fővárosi Főügyészség, miután a kormány nem a sportágat irányítani hivatott szövetséget, hanem a Vasast választotta szakmai partnerének a központi, több milliárd forintból létesítendő teniszcentrum létrehozásához. Illetve korábban kiderült, hogy a szövetség tartozik egyes munkatársainak.

Ráadásul a verseny lebonyolítására a Kánai út 2. szám alatt lévő Római Teniszakadémiát bízták meg, amely ezzel 370 milliós állami támogatáshoz is jut. A teniszakadémián korábban a tulajdonos Márky Jenő 1996 és 2013 között 18-szor rendezett WTA-tornát. Az Asbóth József teniszstadion és a hozzá kapcsolódó létesítményeket kifejezetten a WTA Tour előírásai szerint tervezték és építették.

Márky a 24.hu-nak elmondta, az idén július 15. és 21. között rendezendő bukaresti torna kerül át a magyar fővárosba. A románok is szerették volna megtartani a lebonyolítást (ennek a tornának Márky a licenctulajdonosa), de ez végül Budapestre került. A 24.hu Márkytól úgy tudja, hogy a szövetséggel haragban álló Babos Tímea elsőként gratulált Márkynak, és jelezte, jövőre ő is indulni szeretne a Római Teniszakadémián.

(Lazán kapcsolódik a hír, hogy Babos 00, az első körben szenvedett vereségével újabb 29 helyet rontva már csak 110. lesz a jövő heti világranglistán.)

(Borítókép: Babos Tímea a német Mona Barthel elleni mérkőzésen a Hungarian Ladies Open budapesti női nemzetközi keménypályás teniszverseny nyolcaddöntőjében a budapesti BOK csarnokban 2018. február 22-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok