Index Vakbarát Hírportál

Stollár egy lépésre a címvédéstől

2019. február 22., péntek 21:24

Stollár Fanny és Heather Watson 1 üra 5 perc alatt 6:2, 6:3-r nyert Az Irina Begu, Galina Voszkobojeva, román-kazah kettős ellen, ezzel bejutott a budapesti, 250 ezer dolláros WTA-torna női páros döntőjébe, amelyet majd vasárnap játszanak. Stollár tavaly a spanyol Garcia-Pérez oldalán nyert, így címvédésre készülhet.

Az első szettet 27 perc alatt intézték el Stollárék, elsősorban a kiváló adogatásuknak köszönhetően. A magyar lány kezdte és nullára hozta, aztán sikerült a brék is, onnantól kezdve minden ment a maga útján. 5-2-ig hoztuk az adogatójátékot, és ami döbbenetesen jó adat, ebben a négy adogatógémben mindössze egyetlen labdát veszítettünk.

Stollár fonákjátéka is feljavult, tenyeresei végig életveszélyesek voltak, egyszer olyat röptézett, hogy még az ellenfél is csak nézett. Watson pedig kiválóan emelt, amikor a román-kazah óriások tornyosultak éppen a háló előtt. A brit hálójátéka amúgy is külön dicséretet érdemelt, sokat tett hozzá a sima első szetthez. Kiválóan működött a magyar-brit tengely.

A második szett első adogatását két bréklabdáról mentettük meg. Watson kétszer is remekül dolgozott a hálónál. Nekünk is volt bréklabdánk, de most nem jött össze. Watson kiváló rövidítései hozták az újabb pontot. Viszont a következő fogadójáték már sikerült. Majd Watson kétszer egészen elképesztő módon rövidített, parádés pontokat mentett, 3:1-re vezettünk ezzel.

Sajnos egyből visszabrékeltek, de jött egy kiváló elütés Watsontól, majd hasonlóan szép Stollártól és máris 4:2 volt ide. Watson adogatott, Stollár pedig egyre felszabadultabban gyűjtögette a pontokat és 56 perc után a meccsért fogadtunk.

Annyira megzavarta ez az ellenfelet, hogy egymás után négy adogatása ment hosszúra, vagy szélesre, két labdára volt a meccs. Ezúttal mind a kettőt sikerült hárítani az ellenfélnek. Az első labdát még Stollár csinálta meg, aztán ő rontott kettőt, a végén idegesen csapta oda az ütőjét.

Stílszerűen Stollár adogatta ki a meccset, két meccslabdája volt. Mind a kettő elment, de sebaj, egy kiváló, ásznak is felérő adogatással meglett a meccs. Az, hogy ki lesz az ellenfél, az majd csak szombat este derül ki. Az biztos, hogy egy orosz páros lesz, akik ellen mindig nagyon nehéz játszani. De nagyon együtt van ez a páros, a meccs után együtt vacsoráztak. Van remény, hogy mentálisan vannak annyira erősek, amiért érdemes kilátogatni majd a BOK-csarnokba vasárnap.

„Először játszunk együtt, egyre jobban megy. De ez egy nagyon nehéz meccs volt, remélem a döntőben is meg tudjuk ismételni ezt a játékot.  Az igazság az, hogy meccsről meccsre lendülök bele.” - mondta Stollár röviden a meccs után.

Rovatok