Index Vakbarát Hírportál

Börtönbüntetésre ítélték Boris Beckert

2022. április 29., péntek 18:21

Londonban két és fél év börtönbüntetésre ítélték az 54 éves korábbi teniszbajnokot, Boris Beckert amiatt, hogy mintegy 2,5 millió fontnyi tulajdonát eltitkolta, amikor csődöt jelentett évekkel ezelőtt.

A hatszoros Grand Slam-győztes bűnösségét már két héttel ezelőtt elismerték négy különböző vádpontban. Akkor azonban a büntetést még nem állapították meg, ez történt meg most, a pénteki tárgyaláson.

A bíró, Deborah Taylor azzal is indokolta a súlyos büntetést, hogy Boris Becker nem tanúsította a bűnbánat jelét, valamint hogy 2002-ben már elítélték adócsalás miatt Németországban.

Nem vette figyelembe azt a korábbi figyelmeztetést, amikor felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és ez komoly súlyosbító körülménynek minősül

– mondta a bíró a korábbi ítélettel összefüggésben.

Az ügy háttere

Boris Becker még 2017-ben jelentett csődöt, miután nem tudott visszafizetni több mint hárommillió fontnyi kölcsönt, amelyet egy mallorcai luxusvillára vett fel. Értéktárgyai egy részét már korábban árverésre kellett bocsátania a csődjelentés után, más érdekeltségeit viszont megpróbálta eltitkolni, hogy ne vonhassák be a csődeljárásba. A BBC szerint az eltitkolt érdekeltségek közt volt

Boris Becker a felelősségre vonás elől először diplomatastátuszára hivatkozva próbált mentesülni, mivel karrierje csúcsán állítólag humanitárius nagykövetnek nevezte ki a Közép-afrikai Köztársaság külügyminisztere. Később pedig – a brit ügyészség szerint – másokra próbálta áthárítani a felelősséget, holott az ő feladata lett volna, hogy ezeket az érdekeltségeket bejelentse a hatóságoknál.

Romokban a karrierje

Becker védőügyvédje, Jonathan Laidlaw azzal kommentálta a bírósági döntést, hogy az egykori tenissztár hírnevét megtépázta, karrierjét (sportkommentátorként, üzletemberként) pedig tönkretette az ügy, és mindez számára nem kevesebb egy tragédiánál.

Az eljárás teljesen megsemmisítette a karrierjét és annak a lehetőségét is, hogy a jövőben bármilyen jövedelmet szerezzen

– mondta Laidlaw .

Rovatok