Index Vakbarát Hírportál

Ráijesztettek Novak Djokovicsra, de sima lett a vége

2023. január 19., csütörtök 14:04

A kilencszeres melbourne-i bajnok Novak Djokovics négy szettben nyert csütörtökön a selejtezőből főtáblára jutott francia Enzo Couacaud ellen, ezzel bejutott a harmadik fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A volt világelső, 35 éves szerb a második játszmát rövidítésben elvesztette, de a másik három szettben ő irányított. A meccs során mindketten sérüléssel bajlódtak, a világranglistán 191. Couacaud-nak az első szettben kifordult a bokája, Djokovics pedig a másodikban kért szünetet, hogy kezeljék az Adelaide-ben két hete összeszedett combhajlítóizom-problémáját.

A 22. Grand Slam-győzelmére hajtó Djokovics a bolgár Grigor Dimitrovval találkozik a legjobb 32 között. 

Korábban búcsúzott a tornától a címvédő és első kiemelt Rafael Nadal. A spanyol teniszezőt az amerikai Mackenzie McDonald verte meg három szettben. Nadal könnyek között hagyta el a pályát, az egész mérkőzés alatt fájdalmakkal játszott sérülése miatt, de úgy nyilatkozott: címvédőként semmiképpen nem akarta feladni idő előtt a találkozót. 

A nőknél az olimpiai bajnok svájci Belinda Bencic két szettben verte amerikai ellenfelét, az ő következő riválisa az olasz Camila Giorgi lesz.

Eredmények, férfiak:
2. forduló (a 32 közé jutásért):

Djokovics (szerb, 4.)–Couacaud (francia) 6:1, 6:7 (5–7), 6:2, 6:0

(MTI)

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok