Index Vakbarát Hírportál

Gyárfás békülne Hosszúékkal

2016. január 13., szerda 17:41

Nincs presztízsharc a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) és Hosszú Katinka között - mondta Gyárfás Tamás, az MÚSZ elnöke az M4 Sport szerda délutáni műsorában, jelentette az MTI.

Az MÚSZ annak ellenére megadta a többszörös világ- és Európa-bajnok Hosszúnak a versenyengedélyt a hétvégi austini Arena Pro Gálára, hogy a sportoló - a szövetség szerda délelőtti közleménye szerint - a szabályoktól eltérően előzetesen nem egyeztette szándékát Kiss László szövetségi kapitánnyal, majd azzal a felkínált lehetőséggel sem élt, hogy legalább az Egyesült Államokból telefonon forduljon hozzá, ezzel is elősegítve a mielőbbi megbékélést.

"Nem érzem úgy, hogy vereséget szenvedtünk ebben a játszmában vagy ütközetben. Nekünk az a vereség, ha ő veszít, és az a győzelem, ha ő nyer. Ez nem presztízsharc" - mondta Gyárfás az M4 Sporton. Kifejtette: szerették volna elérni, hogy Hosszú felhívja Kiss Lászlót, és azt hitték, ez megtörténik, ha a versenyengedély feltételeként szabják a sportoló számára.

Az MÚSZ elnöke kitért a csütörtöki M4 Sport - Az Év Sportolója Gálára is, amelyen Hosszú az amerikai verseny miatt nem lesz jelen, pedig kategóriájában ő is szerepel a három jelölt között. Gyárfás úgy fogalmazott: szerették volna, ha az úszónő részt vesz a Nemzeti Színházban sorra kerülő ünnepségen, de elfogadják a távollétét, amennyiben ez szolgálja jobban a felkészülését. Elárulta, nem tudja, hogy az amerikai versennyel való véletlen egybeesésről, vagy Hosszú tudatos döntéséről van szó, és a szövetség azt sem tudja, mikor érkezik haza Austinból.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy Hosszú Katinka részt vesz a nemzetközi szövetség (FINA) díjátadó gáláján, amelyet január végén Budapesten rendeznek. Hangsúlyozta: ami a versenyző karácsony előtt megfogalmazott elvárásai kapcsán elhangzott, "mindenre azt mondtuk, hogy rendben". Az elnök egyben kitért rá, hogy boldogan leülne egyeztetni Hosszúval, és a szövetségben rajta kívül is "mindenki mindenre kész", hogy megoldja a kialakult helyzetet.

Gyárfás arra utalva, hogy Hosszú - akinek a férje, egyben edzője, Shane Tusup amerikai állampolgár - ingyen nem volt hajlandó szerepelni a 2017-es budapesti világbajnokság reklámfilmjében, kifejtette, hogy az Egyesült Államokban "egy fillért sem fizet a kormány" közvetlen támogatásként a sportolók számára.

"Ott a szponzorok finanszíroznak, nálunk viszont milliárdos támogatások érkeznek a kormánytól, a Magyar Olimpiai Bizottságtól, az adófizetők pénzéből. Mindenkit segítenek, így Katinkát is, de ezzel bizonyos kötelezettségei is adódnak a versenyzőnek" - mondta.

Hosszú Katinka először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a MÚSZ teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit múlt szerdán, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben.

A múlt szerdai sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a helyiséget. A kapitány az ügy folyományaként csütörtökön lemondott posztjáról, de vasárnap Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök közölte, hogy meggondolta magát a szakember, és folytatja a munkát.

(Borítókép: Gyárfás Tamás, Shane Tusup és Hosszú Katinka)

Rovatok