Index Vakbarát Hírportál

Hosszú Katinkának nem Gyárfás adta át az érmet

2016. május 17., kedd 09:39

Hosszú Katinka a londoni úszó Európa-bajnokság első versenynapján 400 vegyesen óriási fölénnyel verte azt a brit Hannah Miley-t, akitől hat éve Budapesten kikapott. Jakabos Zsuzsa a harmadik lett. Hosszú ideje: 4:30,9, ami ebben az időszakban kifejezetten jónak mondható, kivált, mert egy nap kétszer is nagyon hasonlót úszott, 4:30,97 volt a délelőtti eredménye.

A magyar úszónőnek szimbolikus hely a londoni uszoda, 4 éve nem sikerült ott megnyernie az olimpiai érmet. Akkor még az amerikai Dave Salo volt az edzője, aki az előző évi, sanghaji világbajnoksághoz hasonlóan nem tudta jól felkészíteni, és igazából nem is érdekelte a sorsa, hiszen akkor hangzott el az ominózus mondat: „legfeljebb majd nyitsz egy szépségszalont Budapesten.”

Megalázóbb helyzetet nehéz elképzelni, mint mikor egy versenyző nyerni akar, és így rázza le magáról az edzője, akiben vakon megbízott, hiszen mégiscsak neki köszönhette az első vb-aranyát még 2009-ben.

Hosszú ki is tért rá az M4-en, hogy emléktörlő volt neki ez az első nap, mert ehhez a helyszínhez a fájó kudarcot köti, ugyanakkor egy igen fontos állomás az életében, mert ekkor talált rá későbbi férjére edzőként, Shane Tusupra. Vele felépítették a versenyzését, és még abban az évben fokozatosan neki kezdtek a hátralévő pénzdíjas világkupákon az Iron Lady-brand építésének.

Azóta nyertek 4 világbajnoki aranyat együtt - egyet világcsúccsal -, a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságról pedig három arannyal tért haza. A két vegyes mellett 100 háton volt a leggyorsabb.

Az emléktörlés pontosan kifejezi Hosszú lelkiállapotát, pláne, ha ehhez még hozzáteszünk még három dolgot.

„Nagyon jó állapotban voltál a rövid pihenő ellenére, pillanatok alatt regenerálódsz, nem tudom, hogy csinálod, mert közben rengeteg fizikai munkát végzel” - a masszőrje, Bihari Zoltán nyilatkozott így azon a videón, amelyiket a Vasas versenyzője saját Facebook oldalán osztott meg.

A gyúró ezeket a szavakat használta még: nyújtás, bemelegítés, táplálkozás, profizmus. Nagyjából itt kell keresni a titkokat.

Hosszú a győztes futamról annyit mondott még, hogy megzavarta a kevés idő, viszonylag gyorsan elrajtolt ugyanis a döntő, miután utolsóként szólították a rajtkőhöz.

„Azt szűrtük le az esetből, nem baj, ha most pár tizedet jelentett is, mert az olimpián is megtörténhet, és újabb tapasztalatot gyűjtöttem, nem fog váratlanul érni, ha ugyanez ismétlődik Rióban, augusztusban.”

A hazai szövetség kamerája előtt annyi mondott még, hogy a rövid pályás versenyeket is ideszámítva öt világrekord van. Négyből ő a csúcstartó, egy távon nem. Ez pedig a 400 vegyes, ezzel pedig azt szerette volna érzékeltetni, hogy az olimpián nem csak az aranyat, hanem ezt a kínai Je-Si ven által tartott rekordot is célba veszi ismét.

Rovatok