Index Vakbarát Hírportál

Gyurta nem reagál Széles semmilyen megkeresésére

2016. szeptember 20., kedd 09:05

Hétfőn elkezdték az edzéseket a Komjádi-uszodában, de Gyurta Dániel nem jelent meg a szezonnyitó edzésen, írja a Bors, amely megkérdezte Széles Sándor edzőt az okokról. Az Újpest úszója Rióban sikertelenül zárt, nem jutott a döntőbe egyik kedvenc számában sem, ezután szócsata kezdődött Széles és a Gyurtát az olimpiára felkészítő stáb között, amibe aztán az úszó is beszállt, és azt kérte mesterétől, hogy nézzen magába.

Széles reménykedett abban, hogy Gyurta elmegy az edzésre, de csak az öccse, Gyurta Gergely jelent meg az uszodában. Széles szerint az olimpiai bajnok sem a telefonhívására, sem a levelére nem reagált, és azt is csak pletykákból tudja, hogy Gyurta csak októberben akarja elkezdeni az edzéseket.

Frissítés: Gyurta a Facebookon már a múlt héten megírta, hogy egyelőre nem kezd edzeni, „kell még egy kis szünet, kikapcsolódás. Néha már lemegyek az uszodába, de még néhány hétig nem kezdem újra az edzéseket” – fogalmazott; de ezek szerint erről nem tájékoztatta edzőjét.

Persze a későbbi edzéskezdéssel nincs baj, hiszen Gyurta Dániel az idén nem indul világversenyen, legközelebb a 2017-es budapesti vizes világbajnokságon áll rajtkőre.

Rovatok