Index Vakbarát Hírportál

Először versenyez Hosszú Katinka férje nélkül

2017. december 10., vasárnap 13:15

Elutazott Dániába a magyar csapat a szerdán kezdődő rövid pályás úszó Európa-bajnokságra, amelyen az Iron Aquaticsot Hosszú Katinka, Földházi Dávid és Dudás Dániel képviseli.

Egy kicsit más lesz ez az Európa-bajnokság, mert most nem ketten vagyunk Shane-nel,

hanem az Iron Aquatics két másik úszója is bekerült a csapatba – mondta a háromszoros olimpiai bajnok úszónő.

Hozzátette, már a Világkupán is jobban izgult az ő úszásukért, mint a sajátjáért.

"Az ember azt gondolná, hogy ez stresszesebb, de inkább leveszi a terhet a saját szereplésemről, mert nem csak az én úszásomat nézem, hanem megoszlik a figyelem, a nyomás. Persze a felelősség is több, mert ez nem játék, kikerülni egy Európa-bajnokságra iszonyatos munkát igényel, és nem csak az elmúlt pár hónapról beszélek, hanem hosszú évekről, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy sikerül a verseny. Most is azt mondom, amit mindig szoktam, vagy nyerünk vagy tanulunk, és így fogunk a jövőre nézni.”

Mindhárom Iron Aquatics-versenyző sok számot vállal, Hosszú Katinkát 9, Dudást 8, Földházit 5 számban nevezték, természetesen a végleges indulásokat majd a helyszíni állapot és körülmények döntik el.

Hosszú szerint jó lenne szépen zárni az évet, mert  az idei rövid pályás szezonban még nem igazán tudta megmutatni, amire készültem, és benne maradt egy csomó eredmény. Reméli, hogy ez most kicsúszik majd egy-két egyéni csúccsal.

"Ami ugye az én esetemben világcsúcsot is jelent. A cél ez, de itt világcsúcsról beszélünk, amihez mindennek össze kell jönnie, egy forduló és már elúszott.”

Földházi Dávid nyár végén csatlakozott a klubhoz, mert mindig is nagy álma volt, hogy csapatban ússzon. Tudta, mennyire motiválja, ha valaki mellette úszik.

Az edzések jó hangulatban telnek, öten dolgoznak együtt. Egy ideje már könnyítettek, és ilyenkor lehet a legjobban érezni, hogy sikerült a felkészülés. Úgy érzi, nagyon jól.

Dudás Dániel toljára 2013-ban szerepelt rövid pályás nagy nemzetközi versenyen.

„Az Iron Aquatics Pro Team-ben közel azonos szintű versenyzők vannak, és együtt dolgozva sokkal jobban tudjuk húzni, motiválni egymást. Úgy gondolom, most igazán ott a helyem az Eb-n, és jól is fog sikerülni. A 200 gyors az egyik kedvencem, azt tűztem ki, hogy 1:45 alatt úszom, ez reális, és ennek elégnek kell lennie egy döntőre.”

A két fiútól azt várja Hosszú, hogy

mentálisan nagyon odategyék magukat, mert fizikálisan a munkát elvégezték. 

Maximálisan készen állnak erre az Európa-bajnokságra, életük legjobb formájában vannak. Egy ilyen bajnokságon az dönt, ki hogy érzi magát, mentálisan hogy áll az egyes számokhoz, hogy sikerül az első versenyszám, majd a következő,

Úgy gondolja, hogy a Világkupán ők is megkeményedtek és ebben is edződtek, reméli, igazi Ironná váltak.

"Nem arról van szó, hogy ezt elvárom tőlük, hanem ezt szeretném látni, ez lenne jó, és majd meglátjuk, hogy kell-e csiszolni ezen vagy fejlődni a továbbiakban.”

Az Iron Aquatics vezetőedzője, Shane Tusup megbetegedett, emiatt kénytelen volt lemondani az utazást, de versenyzőit maximálisan felkészítette az előttük álló feladatra. 

„Úgy tűnik, mindnyájan jobban teljesítenek most, hogy csapatban edzenek.

Az idei év a tanulásé volt, akadtak mélypontok és csúcspontok, de a lényeg az volt, hogy közelebb hozzuk őket egymáshoz.

Még sohasem láttam ennyire keményen edzeni egyiküket sem. Dávidnak ez az első teljes szezonja velünk, eddig nagyon más stílusban készült. Az aranyat, de legalább egy érmet céloz meg. Ha több döntőben is ott lesz, az jelzi, jó irányba haladunk" - magyarázta Tusup.

Ami Katinkát illeti, nem foglalkoznak arannyal, érmekkel, szeretné, ha élvezné az úszást, a versenyzést, kiélvezné a dicsfényt, ami az eddig elért eredményei alapján vetül rá.

Dudás esetében pedig egy döntő is nagyszerű eredménynek számít, hiszen hosszú idő után ez az első nagy nemzetközi versenye.

A dániai rövid pályás úszó Európa-bajnokság december 13-án, szerdán kezdődik, és az első napon azonnal medencébe ugrik mindhárom Aquatics-versenyző. A verseny történéseit az M4Sport élőben közvetíti.

Nyitókép: Huszti István/Index

Rovatok