Index Vakbarát Hírportál

Hosszú véletlen világcsúcskísérletét is veri Kozma önértékelése

2017. december 14., csütörtök 12:29

Hosszú Katinka nagyszerű teljesítménnyel, saját világcsúcsától kevesebb mint három tizeddel elmaradva nyerte a 100 méter vegyes előfutamait, és jutott az elődöntőbe a koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon, csütörtök délelőtt.

A verseny második napjának délelőttje sűrű és eredményes volt magyar szempontból, mivel az egyéni számokban érdekelt 20 versenyző többsége jól teljesített.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú szerdán magabiztosan gyűjtötte be a 400 vegyes aranyát, a csütörtöki 100 vegyesen pedig érezhetően felszabadultan úszott, óriási tempóban tudta le a négy hosszt.

Az 56.75 másodperces idejével csak kevéssel maradt el 56.51-es világrekordjától.

Ebben a számban Verrasztó Evelyn is ott lesz az esti elődöntőben, méghozzá a hetedik eredménnyel (1.00.46 perc). Gyurinovics Fanni ugyan nem lépett tovább, 19. lett, de egyéni csúcsot jelentő 1:01.94-gyel így is elégedett lehet.

Férfi 400 vegyesen délelőtti úszása alapján a négyből három magyar is befért volna a fináléba, ám mivel a szabályok egy országból csak két úszó továbbjutását engedélyezik, Grátz Benjámin 5. ideje (4:07.76 p) ellenére sem indulhat, ami óriási pech. A döntőbe a legjobb idővel (4:05.75 perc) a szerdán 400 gyorson ezüstérmes Bernek Péter került be, míg Gyurta Gergely (4:06.94 p) a harmadik lett. Holló Balázs (4:12.17 p) a 15. helyen zárt.

Kellemes meglepetést tartogatott a férfi 200 méter mell, melyben Horváth Dávid (2:05.51 p) közel egy másodperccel megdöntötte egyéni legjobbját, ez a finálét jelentő hatodik helyet jelentette a számára. Barta Márton a 33. lett (2:15.65).

Szintén volt magyar továbbjutója a női 50 pillangónak, mert ugyan Bordás Beatrix 26.30 másodperccel a 17. eredményt úszta, de a hollandoknál hárman is előtte voltak, így végül 16.-ként becsusszant az elődöntőbe. Szilágyi Liliána 26.70-es ideje csak a 25. helyre volt elég.

A nap talán egyetlen kisebb csalódása éppen az első számban, férfi 200 gyorson érte a magyar csapatot, miután Kozma Dominik csak a 11. időt (1:45.00 perc) érte el, nem jutott döntőbe. Akárcsak két honfitársa, az egyéni csúcsot elérő Németh Nándor (1:45.18 p, 14.), illetve Dudás Dániel (1:46.38 p, 27.).

Kozma a tőle már megszokott őszinteséggel és önkritikával értékelt.

Lassú volt, mint a bűn. Nem tudtam elkezdeni, végigúszni és befejezni - más baj nem volt vele. Túl sok volt a betegség az ob után, azt hittem, jobb állapotban vagyok, de úgy látszik, nem. Egyébként is inkább a százban hittem eddig, de most már abban is kételkedem.

Gyurinovics női 100 gyorson is egyéni csúcsot tempózott (54.87 mp), amivel 26. lett. Férfi 100 háton a négyből egy magyar sem került elődöntőbe: Földházi Dávid a 21. (52.06 mp), Telegdy Ádám a 27. (52.44 mp), Szentes Bence a 42. (53.87 mp), Tekauer Márk 47. lett (54.92 mp).

A Szentes Bence, Sebestyén Dalma, Bordás Beatrix, Lobanovszkij Maxim összeállítású 4x50 méteres vegyes vegyesváltó a 13. helyen végzett (1:42.46 p). (MTI/Index)

Rovatok