Index Vakbarát Hírportál

Katinkának vagy Shane-nek fontosabb, hogy újrakezdjék?

2018. január 5., péntek 15:48

A tűz és a víz Hosszú Katinka és Shane Tusup, már Rió előtt aggódtak jó néhányan, kibírja-e az olimpiáig a kapcsolatuk. Kibírta, aztán tavaly decemberben megroppant, Katinka, úgy tűnik, hűtlen lett férjéhez és edzőjéhez. Tusup rengeteget kockáztat, és úgy tűnik, csak most észleli, milyen törékeny mindaz, amit elért.

Most van két éve, hogy 2016. január 6-án széttépte Hosszú Katinka azt a 12 milliós szerződést, amit a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) kínált neki. Az előzménye egy szokatlanul éles hangú felszólalás volt, amiben bírálta a szövetséget. Nagy visszhangot keltő kiállásával hetekig uralta a médiát, és mivel utána elment az országból edzőtáborba, a megfejtést másokra hagyta.

Az egyoldalú kommunikáció azóta is jellemezte és jellemzi a sportolót. A mostani helyzetben ez viszont nem működik, most a magánéleti válságáról szóló hírekkel kell nap mint nap szembesülnie. Beszéltünk olyan szakemberrel, aki azt mondta, kifejezetten jól jön neki az, hogy most nincs a vízben, hanem pihen, regenerálódik, töltődik.

Hogy mi is történt Hosszú Katinkával az elmúlt pár hétben?

Amit tudunk:

Amit csak sejtünk:

Hosszú Katinka félrelépett egy versenyzőtársával – erről a kormánylap Magyar Időkben olvashattunk először -, míg Shane Tusupon érződik, hogy szeretne békülni. A két állítás valamiért nem mond egymásnak ellent.

Van egy olyan pletyka – amit nagyon óvatosan kell kezelni –, hogy a szakítás közvetlen előzménye az volt, hogy az amerikai edző dühében felforgatta a közös otthonukat.

A magánéletük problémáival alapesetben nem kellene, és nem is szabadna foglalkozni. Amiért mégis szükségszerű, annak is fontos indokai vannak. És azon most lépjünk túl, hogy a házaspár maga nyitotta ki a magánélet kapuját a Facebookon, több mint félmillió követőjük van, ezt sportolónak itthon még nem sikerült elérnie. 

Emellett lényegesen fontosabb: felépítettek egy klubot, ahol gyerekek vannak, családoknak kell döntéseket hozni, megbíznak-e bennük hosszú távon.

Magyarország kormánya még az ünnepek előtt arról döntött, hogy Katinkáról nevezik el a Csillebérci Akadémiát, ami nemcsak szimbolikus gesztus, hanem anyagi vonatkozása is van.

A nemzeti fejlesztési miniszternek saját keretéből kell 116 millió forintot elkülönítenie ennek az előkészítésre április 30-ig.

Akár még a választási kampánynak is témája lehet a házaspár. Seszták Miklós miniszternek kell kidolgoznia az üzemeltetés jogi feltételeit (ide tartozik, hogy Hosszú a Duna Arénát ajándékba kapta, nem sikerült előkeríteni a bérleti szerződést).

De lehet-e egy versenyzőre bízni egy akadémiát, ha nincs mellette az edzője, a projekt egyik, legfontosabb szakmai felelőse, vagyis Shane Tusup?

Mivel egyértelműen adófizetői pénzről van szó, a kormánynak is kínos ez a helyzet, pláne, mert válaszokat valószínűleg ők sem kaptak, ők is a bulvársajtóból tudják, hogy Tusup megy-e, és milyen körülmények között megy edzést tartani.

Ha tudták, hogy baj van, és pénzt adtak, azért is vállalni kell a felelősséget.

Nem beszélve arról, miért kell egy még aktív versenyzőt megbízni azzal, hogy létesítsen egy akadémiát állami pénzen, amikor neki továbbra is az lenne a dolga, hogy érmeket szerezzen, és megszolgálja az ösztöndíjat.

Sok kérdésre választ adhatna, ha mondanának még valamit, de a kommentárokat eddig kerülték. Ezért csak találgatni lehet, milyen forgatókönyvek képzelhetők el.

1. Gyors békülés

Ennek örülne leginkább mindenki, de erre van a legkisebb esély. Mert ha éppen a karácsonyt nem tölti együtt egy házaspár, vagy az új évet nem együtt kezdik, akkor a jövő csütörtöki Év Sportolója-gálán inkább kínos, mint természetes lesz, hogy ismét egymás mellett legyenek (bár egy intenzív kapcsolatba elég sok minden belefér). Úgy tudjuk, hogy beszélnek azért egymással, nem szigetelődtek el teljesen egymástól.

2. Nem válnak el, de már nem Shane irányítja az edzéseket

Épp a tavalyi gálán mondott egy fontos mondatot, ami valahogy úgy hangzott, abba is beleegyezne, hogy ne ő legyen a szerelme edzője. Annyira szereti a feleségét, hogy ezt a helyzetet is elfogadná. Fel sem tűnt persze a pátosszal teli eseményen, de ettől még a monológja része volt.

Akkor, tavaly januárban mindez elképzelhetetlennek látszott, most viszont karnyújtásnyira lehetünk egy ilyen helyzettől. Pillanatnyilag nem életszerű felállás, hogy Tusup foglalkozik a gyerekekkel, viszont csak kellő távolságból figyelheti, hogyan edz a felesége. Nem ő írja az edzésprogramot, csak külső szemlélő. Nehéz helyzet, de a szerelemért (még ha az hűtlen is lett) megteheti, hogy nem racionális döntést hoz.

3. Elválnak, de Shane marad az edzője

Akiket megkérdeztünk, ezt teljesen kizárták.

4. A teljes szakítás

Tusup ezzel elveszíti a feleségét, a tanítványát, a klubja alappillérét, közvetlen hírnevét, a megélhetését, a megálmodott csillebérci akadémia koncepcióját. Vagyis a konfliktusban ő bukhat sokat, sokkal többet, mint a versenyző. A felsorolásból ez egyértelműen kitűnik (bár gazdag család gyereke, megélhetési gondjai aligha lennének).

Igaz, nyilván Hosszú sem szeretne középszerű úszó lenni, ha már háromszoros olimpiai bajnok lett. Ám mégis ő lényegesen kisebb kockázatot vállal, mert nem tudjuk, hogy ő kizárólag Shane-nel lehetne-e a világ legjobbja. Lehet, hogy épp az vezetné vissza hozzá, ha megpróbálná más edzővel, és a közelében sem lenne azoknak az időknek, eredményeknek, amit együtt elértek.

Azt kell mérlegre tennie, mit kapott Shane-től az úszásban. Erre nagyon egyszerű a válasz: megingathatatlan, kikezdhetetlen önbizalmat. Ami nem kevés. A sok versenyzés a pénzkereset mellett arra is jó volt, hogy tényleg ne féljen semmitől sem, ha be kell ugrania a medencébe. Nem kell tartania senkitől, Mireia Belmonte már nem fogja lehajrázni. A kínai Je Siven sem lesz rá veszélyes. És senki más sem.

Nem ritka a magyar sportban, hogy egy nagy siker után a versenyző azt gondolja, nincs szüksége az addig edzőre, Kőbán Rita tudna erről mesélni, aki aztán ismét sikeres Fábiánné Rozsnyói Katalinnal volt.

Mindenesetre egy csúnya válás éppúgy benne van a pakliban, mint egy gyors békülés. 

A három gyerek most csak utópia

Hargitay András volt kapitányon kívül nem szívesen beszél most róluk senki, benne pedig a sértettség elég erős, hiszen senkinek nevezte egyszer Tusup. Név nélkül persze páran beszédesebbek.

„Katinka egy közvetlen ember, Koppenhágában is azt láttuk, mennyire közvetlen tud lenni. Őt Magyarországon, külföldön tárt karokkal várnák. Még akkor is, hogy egy világbajnok átvétele nem egyszerű. Kiforrott személyiség, egy csoportban a többiek sem veszik feltétlenül jó néven, mert elveszi mástól a figyelmet. Shane-nel más a helyzet. Ő Amerikában sok hidat felégetett maga mögött.

Eközben Magyarországon nem akart beilleszkedni, köszönni sem az edzőtársaknak. Gratuláló szót tőle nem hallottam.

„Shane Amerikában jó eséllyel a nulláról indulna. A csúcsról a nullára zuhanni, azt lelkileg sem könnyű megemészteni, és még ott van a dolog pénzügyi része is. Egy kis alázatot tanul legalább, bár nem így kívántam neki. Felépíteni egy úszót gyerekkortól, nem olyan könnyű, és neki ebben eddig nem volt tapasztalata. Nem baj az, ha mennek hozzá itthon, mert akkor legalább kiderül, milyen edző mással, nem egy felépített versenyzővel” – ezt egy edzőkollégája mondta nekünk.

A helyzet most viszont az, hogy Földházi Dávid már másodszor ment el tőle. Be is jelentette a minap, távozik az Irontól.

Egy másik edző arra hívta fel a figyelmet, mennyire nem könnyű helyzet, amikor Shane folyamatosan és mindig csak kér, követel, olykor szid, dühöng, és ezek után pedig együtt kell hazamenni, és együtt kell folytatni az estét, amikor Hosszút sérelem érhette napközben a munkahelyen. És még csak kibeszélni sem tudja önfeledten, milyen volt a napja.

Így utólag kicsit komikus visszagondolni arra, hogy az olimpia után arról beszéltek még Rióban, három gyereket szeretnének, és volt olyan forrásunk, aki arról is hallott, hogy már ebben az évben szülni fog Katinka. Ettől most távol vagyunk.

Mint ahogy attól is, amiről tavaly júniusban beszélt Hosszú: Shane kedvéért savat is inna.

Rovatok