Index Vakbarát Hírportál

Nem az olimpia volt a legnagyobb versenyem

2018. március 27., kedd 17:44

A 2009 és 2013 között verhetetlen, eközben három világbajnoki, két Európa-bajnoki és egy olimpiai aranyérmet (2012) begyűjtő Gyurta Dániel kedden bejelentette, befejezi a versenyszerű úszást. 2015-ben vb-harmadik volt Kazanyban, a riói olimpián valamint a tavalyi budapesti vb-n már nem jutott a középdöntőbe, nem tudott a legmagasabb szintre visszaemelkedni. Mindent megtett, de sérülést kellett volna kockáztatnia a mindennapi edzéseken, hogy előrébb jusson, nem reszkírozott.

A 200 méteres mellúszásnak egyértelműen ő volt a királya az évtized elején. Egyúttal ő volt a harmadik magyar királya, miután először Szabó József - 1988 - , majd 1996-ban Rózsa Norbert nyert olimpiát ebben a számban.

Olyan hosszú veretlenséggel, mint Gyurta, egyikük sem büszkélkedhet, sőt világszinten is teljesen ritka. Az előző két fenomén edzője, Széchy Tamás is észrevette a kis Gyurta tehetségét, és a 2004-es olimpia előtt azt mondta neki, hogy olimpiai bajnok lesz.

Széchy még megélhette a 15 éves Gyurta hatalmas eredményét, amikor a japán Kitadzsima mögött második lett az athéni olimpián.

A 28 éves versenyző elköszönő beszédében most is kiemelte elcsukló hangon, hogy ezek után mélypont következett, és mennyire fontos volt életében az édesanyja, amikor hajnalonként ébresztette, és úszni vitte. De édesapja, Gyurta Tamás is, aki nem hagyta, hogy elválasszák mesterétől, Széles Sándortól, és nem igazolt át másik klubba, amikor nem jöttek a legjobb eredmények.

Gyurta olyan eleganciával és olyan erővel úszott már fiatalon, hogy nem véletlenül tűnt fel a szakembereknek.

Nevelőedzője, Perjámosi Kata azt emelte ki:

már 10 évesen sugárzott belőle, mennyire képes koncentrálni, mert ő nem integetett a szülőknek a kis versenyeken sem, mint a többiek, hanem azzal törődött, hogy tud nyerni. Nem lehetett kizökkenteni.

Molnár Ákos, aki most már edzősködik, arról beszélt, hogy az edzéseken ugyanazt a penzumot leúszta ő is, de amikor jött a verseny, Daniból 101 százalék jött ki, belőle pedig nem.     

Utolsó 50 méterét most fiatalokkal úszta, akiknek azt kívánta, azt a legjobb időt, amit ő elért (2:07.23) döntsék meg. Rózsa is így engedte őt útjára anno.

Ennél az utolsó úszásnál is ugyanaz járt a fejemben, mintha nagy versenyre készülnék. Mintha nagy riválisom lenne, azt képzeltem el, hogyan építeném fel azt a tempót, ami kell a sebességhez, hogyan építeném fel a fordulót. Arra gondoltam, mintha a call roomban lennék, ahol a szólítást vártuk, és hogy megoldom a helyzeteket, hiszen a véremben van az úszás. 25 éve része az életemnek az úszás. Az előző két évben is nagyon hiányzott, amikor már nem tudtam a rám jellemző nagy eredményeket elérni. Nagyon nehéz elengedi, már most is az. De valójában nem is fogom, mert holnap is úszni fogok. A versenyzésnek viszont már vége, már nem tudtam a 100 százaléknál többet adni, ez pedig kevés

– mondta utolsó 50 métere után után.

Megerősítette, az utóbbi időben már az edzéseken sem azon a szinten volt, amit saját magától elvárt. A korábbi száz százalékhoz képest ez már csak 90 százalék volt, ami nem elég az élmezőnyhöz. Megköszönte Nagy Józsefnek, hogy ebben az időszakban is segítette őt. Még egy párhuzam: Nagy volt az edzője Rózsának, szintén az olimpiai sikere után.

Gyurta nem tart attól, mi lesz holnap. A rá jellemző energia, ami a mindennapjait jellemezte az úszásban, most már az úszás nélküli a mindennapokat fogja jellemezni, és ő ugyanolyan harcos és elszánt marad.

„Abban az úszásnemben, ahol folyamatosan változik az élmezőny, évekig tudtam stabilan tartani a szintet, ez nagyon jó dolog, és nagy büszkeség is egyben. 2003-ban voltam először világbajnokságon, Barcelonában. Az utolsó nagy versenyemet éppen Barcelonában nyertem. Elmúlt mindez, túl vagyunk rajta. De a vitalitás megmarad.”

Azt kérdeztem tőle, melyik volt a nagybetűs verseny az életében.

Lehet, hogy érdekes lesz, amit mondok, de nem az olimpia. Hanem egy évvel előtte, a sanghaji világbajnokság. Az addig verhetetlennek gondolt japán Kitadzsimát akkor legyőztem. Nekem sikerült először. Akkor én volt az üldöző, és megelőztem. Többször indultam meg, amíg elsőként nyúltam be a célba.

A verseny után azt írtuk, hogy csellel verte meg a négyszeres olimpiai aranyérmes japánt, mert el kellett hitetnie, fogytán az ereje, nem fogja bírnit. Többfokozatú, fergeteges hajrá, ezt írta fel neki egy papírra az azóta elhunyt edzője, Széles Sándor.

„Így volt. Legalább háromszor indultam meg, az utolsó forduló nem sikeredett tökéletesre, de ez is belefért. A legnagyobb elismerés volt, hogy legyőztem a legyőzhetetlennek gondolt Kitadzsimát, akit nagyon tisztelek a mai napig. Az olimpia más volt. Jamieson, aki élvezte a hazai pálya összes előnyét Londonban, hosszú elnyújtott tempókkal, remek hajrával versenyzett mindig, ezért előnyt kellett szereznem. Ott már én voltam az üldözött. Nem bízhattam abban, hogy lehajrázom, mert ő is nagyszerű hajrás volt. Elmentem az elején, az előnyöm fogyott a végén, de elég lett, kitartott.”

Virth Balázs, aki Széles egyik partneredzője volt, egy harmadik versenyt emelt ki, amikor arról faggattam, melyik volt a legnagyobb pillanat az életében.

„Barcelona, 2013. Nem versenyzett soha úgy, mint akkor. Olyan tempókkal, olyan méltósággal úszott. Lehet, hogy páran aggódtak, mert csak hetediknek fordult 150-nél, de mi nem, mert pontosan tudtuk, az utolsó ötvenje sebezhetetlen. És megcsinálta. Akkor is. Zseniális volt. De most tényleg mondhatnám az olimpiát is, mert akkor is félelmetesen úszott. Szerencsére elég sokszor, és megtiszteltetés volt mellette lenni.”

Ha visszakanyarodunk egy kicsit Széchyre, egy régi igazsága Gyurtánál is érvényesült, mely szerint egy mellúszó 24-25 évesen van a legjobb korban. És hát Gyurta akkor épp 24 volt.

A jövőről annyit elárult, kizárja, hogy edző legyen. Azt már nem, hogy klubvezetőként folytatja, de a nemzetközi sportdiplomácia is egy olyan terep, amibe szívesen belekóstol.

Rovatok