Index Vakbarát Hírportál

Szombaton döntenek a magyarok óvásáról

2018. augusztus 10., péntek 15:43

Az európai szövetség (LEN) illetékes testülete szombaton hoz döntést a magyarok óvásával kapcsolatban, amelyet azt követően nyújtott be a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), hogy Rasovszky Kristóf úgy lett ezüstérmes csütörtökön 10 kilométeren a nyíltvízi úszók skóciai Európa-bajnokságán, hogy a győztessel tizeddel azonos idővel csapott célba.

A MÚSZ pénteki tájékoztatása szerint Sam Greetham, a LEN nyíltvízi úszó technikai bizottságának elnöke bejelentette, hogy az óvást szombat reggel az 5 kilométeres csapatverseny előtt tárgyalják meg.

A Balaton Úszó Klub sportolójára a táv legvégén felzárkózott az olimpiai, világ-, illetve Európa-bajnoki címvédő Ferry Weertman, és a két úszó ránézésre egyszerre csapott célba. A célfotó alapján közölték, hogy hiába volt valamivel előrébb a veszprémi úszó, holland riválisa csapott gyorsabban a táblára, így megvédte címét.

A MÚSZ holtverseny kihirdetését kérte. Arra hivatkozik, hogy tavaly a budapesti világbajnokságon harmadik helyéért és 2016-ban a hoorni Eb-n az aranyéremért egyaránt a nők 10 km-es távján volt hasonló eset, és mindkétszer holtversenyt hirdettek. (MTI)

Rovatok