Index Vakbarát Hírportál

Ketten előzik Hosszú Katinkát az úszó-Eb kereseti listáján

2018. augusztus 13., hétfő 10:30

A hosszútávúszó Rasovszky Kristóf volt az úszó Európa-bajnokság legeredményesebb magyar versenyzője, hajszálon múlt, hogy nem három aranyéremmel tér haza Glasgow-ból. Az 5 és 25 kilométer sikere mellé az olimpiai távon, 10 kilométeren 4 századdal maradt le az első helyről holland riválisa mögött.

Az európai szövetség, a LEN a nyílt vízi úszókat is honorálta, íme a kereseti lista sorrendje.

Amint látható, a medencés úszásban is az érmesek kaptak jutalmat. Az arany 2000 eurót ér, az ezüst ötszázzal kevesebbet, míg a bronz az arany felét.

A magyarok összesen 18 ezer euróval térhetnek haza.

Gellért Gábor, a nyílt víziek szövetségi kapitánya az Szpressnek nyilatkozott.

Csodálom Kristófot, és nagyon örülök annak, hogy példásan működik együtt edzőjével, Szokolai Lászlóval. Elképesztő edzésadagokat képes teljesíteni a fiú. Ahhoz, hogy a 25 kilométereknek felkészülten tudjon nekivágni, hetente legalább kétszer a teljes táv kétharmadát meg kell tennie, de a hét többi napján is emberes adagokat teljesít.

A lehető legjobb úton halad afelé, hogy a következő világversenyeken a nyílt vízi versenyek egyik nagyágyúja legyen."

Rovatok