Index Vakbarát Hírportál

Budapest lett az igazi nyertese az úszósztárok lázadásának

2019. január 30., szerda 08:11

Az Index információi szerint biztossá vált, hogy Európában egyedül Magyarországon, Budapesten lesz állomása a nemzetközi úszószövetség új, pénzdíjas versenysorozatának. A Bajnokok Sorozata nevű háromnapos versenyt, amelyen a várakozások szerint a legnagyobb úszósztárok vesznek majd részt, a Duna Arénában rendezik május 10. és 12. között. Magyarországról három versenyző: Hosszú Katinka, Cseh László és Milák Kristóf kapott meghívást a FINA-tól.

A verseny Wladár Sándor, a MÚSZ elnökének tájékoztatása szerint több szempontból is jelentős újdonságnak számít a FINA életében.

A 2019. áprilisa és májusa közt rendezett Bajnokok Sorozata összesen három állomásból áll majd. A háromnapos versenyeket három földrészen tartják, a kínai Kvangcsuban (április 27-28.), Budapesten (május 10-12) és az amerikai Indianapolisban (május 31.-június 1.).

A budapesti rendezés több közreműködő munkájának eredménye, így a napokban Wladár Sándor mellett Gyárfás Tamás is elutazott Lausanne-ba, hogy a FINA vezetőivel tárgyalva hivatalosan is tető alá hozza a megrendezéshez szükséges megállapodást, illetve tisztázza annak feltételeit.

Utóbbiak kapcsán örvendetes újdonság, hogy az új sorozat életre hívásakor a nemzetközi szövetség története során először tekintett el a jogdíjtól, ami jelentős terheket szokott róni a FINA-versenyek rendezőire.

Az egyes állomásokon szétosztandó 1,3 millió dolláros – körülbelül 360 millió forintos – pénzdíjat is teljes mértékben a nemzetközi szövetség állja, így a magyar felet – illetve a másik két állomás rendezőit is – a verseny logisztikai költségei és a helyszín bérleti díja terheli.

A versenysorozat egyértelműen az International Swimming League nevű kezdeményezésre tett válaszlépés a FINA részéről, mind a rendezés kedvező feltételei, mind a kimagasló pénzdíjak arra szolgálnak, hogy csökkentsék a nemzetközi szövetség és a sztárúszók közti konfliktust.

Mint ismeretes, a FINA tavaly decemberben megtiltotta az úszóknak, hogy induljanak a tőle független szervezet által életre hívott pénzdíjas versenyen. Amennyiben bárki rajthoz állt volna, kétéves eltiltásra számíthatott, így az úszógála végül elmaradt.

Az ISL-en indulók egyik képviselője Hosszú Katinka volt, a háromszoros olimpiai bajnok így közvetve maga is hozzájárult a Bajnokok Sorozata létrejöttéhez.

Wladár Sándor szerint a budapesti szervezés mellett szólt még a 2017-es FINA-vb, illetve a 2018-as világkupa kitűnő visszhangja is. Utóbbi kapcsán a MÚSZ elnöke elmondta, hogy a FINA ezúttal kifejezetten kérte a magyar féltől az olyan show-jellegű műsorszámok beiktatását, mint a világkupán nagy közönségsikert arató Angolna-futam.

A sydney-i olimpián 100 gyorson úszott 1:52.72 eredményével legendássá váló egyenlítői-guineai úszó magyar sztársportolók, többek közt az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor, Berki Krisztián vagy a válogatott futballista, Torghelle Sándor ellen versenyzett a budapesti világkupa betétfutamában. Az ötlettel szemben eleinte meglehetősen szkeptikus volt a nemzetközi szövetség, ám a közönség és a média reakcióját látva lelkes híve és támogatója lett a számnak. Hogy a magyar fél pontosan mivel készül a májusi versenyre, arról még nincs információnk.

(Borítókép: Husszú Katinka. Fotó: Roman Pilipej / MTI / EPA)

Rovatok