Index Vakbarát Hírportál

Tíz magyar a Duna Arénában a Bajnokok Sorozatán

2019. május 9., csütörtök 08:10

Tíz magyar versenyző úszik hétvégén a Bajnokok Sorozata Duna Arénában sorra kerülő második állomásán.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA több hazai versenyzőt felkért a szereplésre a versenyen, melyen csak meghívással lehet részt venni.

Az már korábban biztos volt, hogy a korábbi évek eredményei alapján

Hosszú Katinkának, Cseh Lászlónak és Milák Kristófnak garantált helye van,

de az ifjúsági olimpiai bajnok Késely Ajnát is szinte azonnal jelölte a FINA. Később az idei világranglistán elfoglalt helyezéseik alapján Jakabos Zsuzsannát, Burián Katát és Békési Esztert is nevezték, most pedig kiderült,

Kapás Boglárka, Bernek Péter és Kozma Dominik részvételére is számítanak.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú négy számban érdekelt (100 és 200 m hát, 200 pillangó, 200 vegyes), két-két számban indul Cseh és Milák, ők egymással is versenyeznek (100 és 200 m pillangó), míg a többiek egy-egy egyéni számban úsznak. Kapás (200 m pillangó), Jakabos (200 m vegyes) és Burián (200 m hát) Hosszú Katinkával is megmérkőzik, míg Késelynek (400 m gyors), Békésinek (200 m mell), Kozmának (200 m gyors) és Berneknek (400 m gyors) három külföldi lesz az ellenfele.

A FINA-lista szerint 68 versenyző indul Budapesten, köztük olimpiai és világbajnokok, így

a svéd Sarah Sjöström, a dél-afrikai Chad Le Clos, az olasz Federica Pellegrini és az amerikai Anthony Ervin,

aki 2000-ben, 19 évesen már olimpiai aranyérmes volt 50 méter gyorson, majd 16 évvel később, 35 évesen újra megnyerte ezt a számot Rióban. Vele együtt 11 amerikai úszó érkezik Budapestre, valamennyien voltak aranyérmesek az elmúlt évek világversenyein.

A 3,9 millió dollár összdíjazású elitsorozatban egy számban csak négyen versenyeznek,

a FINA a legjobbakat, többek között olimpiai bajnokokat, világbajnokokat, ranglistavezetőket hívta meg. A számok győztesei 10 ezer dollárt kapnak, a második helyezettek 8000, a harmadikok 6000 ezer, a negyedikek 5000 dollárt vihetnek haza, míg egy esetleges világcsúcs további 20 ezer dollárt ér.

A sorozat három állomásból áll, a magyar fordulót szombaton és vasárnap tartják. Április végén a kínai Kuangcsouban rajtolt a széria, majd Budapest után május 31-én és június 1-jén az egyesült államokbeli Indianapolis következik. (MTI)

Rovatok