Index Vakbarát Hírportál

Bp2027: Gyárfás szerint formaság volt a szavazás a vizes vb rendezéséről

2019. július 21., vasárnap 16:43

Ahogy azt vasárnapi hírünkben megírtuk, a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) a kvangdzsui világbajnokságon tartott szavazáson döntött a 2025-ös és 2027-es vizes világbajnokság rendezései jogának odaítéléséről. Előbbit Oroszország (Kazany) kapta, míg a 2017-es budapesti vb után tíz évvel, azaz 2027-ben ismét a magyar főváros rendezheti meg a vizes világbajnokságot. 

A budapesti pályázat nemzetközi vetélytársairól, illetve a magyar pályázat főszereplőinek első reakcióiról már a nyilvános bejelentést követő cikkünkben beszámoltunk. Vasárnap délután sikerült elérnünk telefonon a többek közt a FINA alelnöki tisztét is betöltő Gyárfás Tamást Kvangdzsuban, aki a nemzetközi szövetségnél betöltött pozícióinak és főként évtizedek alatt kiépített kapcsolatrendszerének segítségével valószínűleg sokat tehetett azért, hogy Budapest elnyerje a 2027-es esemény rendezési jogát.

"Örülök, nagyon örülök" – mondta a Magyarországon – mondjuk így – igen nehéz időket élő, a folyamatban lévő büntetőügyében az érdemi ügyészi döntés kihirdetésére váró sportvezető.

Gyárfás Tamás szerint, noha a feladat távolról sem könnyű, a következő budapesti vizes világbajnokság felül fogja tudni múlni a legutóbbit.

"Biztos vagyok benne, hogy ez a Fürjes Balázs és Wladár Sándor vezette csapat még a Maglione elnök úr által minden idők legjobb vébéjének nevezett 2017-es budapesti rendezést is felül tudja majd múlni 2027-ben."

Amikor a háttérben zajló eseményekről, illetve a szavazás eredményének alakulásáról kérdeztük, Gyárfás azt válaszolta, hogy szokatlan összhang jellemezte a döntést.

Mint mondta, akkora hitele, tekintélye volt a magyar pályázatnak a korábban Magyarországon rendezett világesemények miatt, hogy már a szavazás előtt is lényegében kész tényként tekintettek a budapesti pályázat sikerére. Éppen ezért nyílt szavazás tartottak a 2027-es rendezési jog odaítéléséről, amin egységesen döntöttek Budapest mellett.

Rovatok