Index Vakbarát Hírportál

Kapás Boglárka káprázatos úszással aranyérmes

2019. július 25., csütörtök 13:09

A férfi 200 pillangó után a nőknél is magyar győztes van a kvangdzsui vb-n. Kapás Boglárka tökéletesen felépített úszása aranyat ért. A vizes-vb negyedik magyar aranya az övé.

Az úszó-világbajnokság csütörtöki versenynapja a nők 200 méteres pillangóúszásával kezdődött.

A tavalyi Eb-n aranyérmes Kapás Boglárka, aki a riói olimpián még 800 gyorson volt bronzérmes, idén ezt is ezt a számot favorizálja, és a harmadik idővel jutott be a fináléba.

Úgy tűnik, kiváló döntés hozott a váltással. A világbajnokság egyik nagy meglepetését okozta ugyanis

Ötvennél még nyolcadik volt, száznál sem tudott feljebb lépni. Igaz neki ez a védjegye, sokkal jobban bírja a második százat, amikor a többiek már kezdenek fáradni.

150-nél feljött negyediknek, és a partról csak annyit lehetett látni, hogy nagyon szép a mozgása, míg a riválisok már inkább görcsösen haladtak.

Az utolsó ötvenen egészen szenzációs haladt, tempóról tempóra közelített az éllovas Flickingerhez, az utolsó métereken pedig meg is előzte. Flickinger elmaradt az elődöntőben elért eredményétől, de emiatt nekünk nem kell bánkódni.

Virth Balázs tanítványa életében először úszott 2:07-en belül.

Az edzője annyit mondott a futam előtt, hogy nagyon jó erőben érzi magát, és nagyon gyors volt a felkészülés alatt.

"Hihetetlen, hogy ez megtörtént velem. Elég lassú volt a mezőny, elég gyenge idővel lehetett nyerni. De nagyon boldog vagyok. Pont úgy történt, ahogy elterveztem. Mentem úgy, ahogy tudok"

- mondta az M4-nek a győztes.

Szilágyi Liliána 2014-ben megnyerte az ifjúsági olimpiát ezen a távon, két éve már döntős volt Budapesten. Most a hatodik lett.

A 19 éves Németh Nándor 100 gyorson - országos csúccsal - a hatodik helyen végzett.

(Borítókép: Kapás Boglárka a női 200 méteres pillangóúszás döntőjében Kvangdzsuban 2019. július 25-én. Fotó: Kim Hong-Ji / Reuters)

Rovatok