Index Vakbarát Hírportál

Turi György felfüggeszti szövetségi alelnöki tevékenységét

2021. november 11., csütörtök 16:22

„A Magyar Úszó Szövetség csütörtöki, Kaposvárott tartott elnökségi ülésén megtárgyalta a Turi György mesteredző korábbi edzői munkája kapcsán nyilvánosságra került információkat. A MÚSZ vezető testülete úgy döntött, hogy öttagú bizottságot alakít, amely a közeljövőben meghallgatja valamennyi érintettet, és jelentést készít a történtekről.

Turi György az ülésen bejelentette, mindenben együttműködik a bizottsággal, és a jelentés elkészültéig önként felfüggeszti tevékenységét mint a MÚSZ szakmai alelnöke, illetve az edzőbizottság elnöke. A Magyar Úszó Szövetség hamarosan tájékoztatja a közvéleményt a bizottság összetételéről, illetve akkor is, amikor a bizottság befejezte munkáját” – áll a szövetség közleményében.

Turi ügyét házon belül, a Kőbánya SC-nél is megtárgyalják hamarosan, az ATV információi szerint a következő elnökségi ülésen külön napirendi pontot szentelnek az edző ellen felhozott vádaknak.

Rovatok