Index Vakbarát Hírportál

Wladár Sándor: Aki bántalmaz, annak letörjük a kezét

2021. december 10., péntek 12:56

Befejeződött az a vizsgálat, amelyet a Magyar Úszó Szövetség indított a Turi Györggyel kapcsolatos sportolói nyilatkozatok miatt. A Kőbánya edzőjét több sportoló testi fenyítéssel és lelki terrorral vádolta meg az elmúlt hetekben.

Turi György nem sokkal ezelőtt lemondott minden, a Magyar Úszó Szövetségben betöltött pozíciójáról, ám a MÚSZ teljes kivizsgálást szorgalmazott az ügyben. Ez december 9-én, csütörtökön zárult le, a szervezet pedig pénteken ismertette az eredményeket.

Először dr. Wladár Sándor elnök ismertette a bizottság összetételét, amelyet dr. Ugrin Tamás ügyvéd vezetett, rajta kívül tagja volt Danks Emese, a MÚSZ gyermekjóléti bizottságának vezetője, dr. Tausz Katalin szociológus, valamint Bohus Richárd, a MÚSZ sportolói bizottságának elnöke.

Wladár szerint ez egy autentikus és autonóm bizottság, a tagjai a szakma legjavát képezik, függetlenek, és köszöni a munkájukat.

Az eljárást és a jelentést Ugrin Tamás ismertette. Elmondta, hogy a panaszok kivizsgálására jött létre a bizottság, és november 18-án tartották az első ülésnapot. Ekkor tisztázták a szabályokat, az alapelveket, meghatározták a munkarendet. 

Körülbelül húsz embert hallgattak meg, de névtelenül, a személyazonosság nem visszakövethető, a jelentésben sincsenek nevek.

Hozzátette, a lehető legszélesebb körben szerettek volna információt gyűjteni, Turi György negyven évét igyekeztek felölelni. Ehhez egyébként a Kőbánya bizottsági vizsgálati eredményét is felhasználták.

Megvizsgálták továbbá a 2013-as Szepesi Nikolett-féle könyvet és annak utóéletét, amikor több sportoló nyílt levélben állt ki Turi mellett. Ezenkívül a kérdéses esetek időpontját és a helyszínt is figyelembe vették.

A jogász megjegyezte, hogy az időmúlás és az elévülési tényező miatt az események nem vonhatnak maguk után jogi következményeket.

A kérdéseket előre elküldték a meghallgatottaknak. Az alanyokat három részre osztották: akik a nyolcvanas és kilencvenes években voltak Turi tanítványai, akik a kétezres és akik a 2010-es években.

A vizsgálat kiderítette, hogy a nyolcvanas évektől jelen voltak testi és lelki bántalmazásnak minősülő módszerek.

Ahogy néhány interjú kitért rá: valóban volt pofon és bottal fegyelmezés, sérülés azonban nem történt. A verbális fellépés minősíthetetlen volt, a nyolcvanas évek sportolóinak a mai napig szükségük lenne szakemberre.

A női versenyzőket megalázta, lealacsonyította, súlyra és menstruációs ciklusra tett megjegyzéseket, amelyek bulimiás tüneteket eredményeztek.

A kétezres évekre ezek eltűntek/finomodtak, de maradtak a sértő a megjegyzések és megalázások. A rossz eredményeket személyes sértésnek vette, nem segített a versenyzőnek feldolgozni. Ezeket egyébként Turi részben elismerte.

Több sportoló megemlítette, hogy volt, amikor Turi segített, szülő-gyermek viszony is elhangzott. Azt, hogy a nyolcvanas években élvezettel fenyítette a gyermekeket, a bizottság tényszerűen nem tudta megállapítani.

A jelentés szerint a kétezres években már csak egy-két esetben fordult elő testi fenyítés, főleg kirívó fegyelmezetlenségek miatt. Több úszó túlterhelésre, robotizálásra panaszkodott.

Az is kiderült, hogy szexuális jellegű visszaélés vagy zaklatás nem lett megállapítva.

Ami Turi jelenlegi módszereit illeti: nincs testi bántalmazás, viszont a kommunikációja nem fejlődött.

Klubja, a Kőbánya vizsgálata alapján egyik vád sem megalapozott, Turi szerint a versenyzők különböző módon kezelik az ő módszereit.

A jelentés konklúziója szerint régen rendszeresen tetten érhető volt testi és lelki bántalmazás, ezt Turi is elismerte, viszont egyre ritkultak.

Azonban a régi módszerek ellentmondtak az 1991 óta érvényben lévő New York-i gyermekjogi egyezménynek.

Danks Emese megemlítette, hogy az Unicef és az ENSZ is fontosnak tartja a sportot a gyermekek szocializációs szempontjából, Magyarországon pedig a két szervezet szabályaival harmonizáló gyermekjogi egyezmény van érvényben 1991 óta, Turi módszerei pedig ennek ellentmondtak. A szakember hozzátette, hogy sokszor a lelki erőszak maradandóbb.

Az úszószövetség egyébként 2018-ban bevezette a gyermekvédelmi kódexet és jelzőrendszert, valamint jogszabályi szigorítások is történtek.

A bizottság nemcsak a vizsgálatot zárta le, hanem javaslatokat is tett a MÚSZ-nak: ezek között szerepel a sportfegyelmi szabályzatok és az edzői licenc kiadásának szigorítása, valamint ingyenes pszichológiai tanácsadás a károsultaknak. Az egyesületek számára régiónként biztosítva lesz pszichológus, Danks Emese az Index kérdésére válaszolva elmondta, hogy ez a szolgáltatás opcionális lesz. (Több úszó is azzal vádolta Turi Györgyöt, hogy megtiltotta pszichológus igénybevételét.)

Wladár Sándor hozzátette, hogy a szövetség évek óta rendelkezésre bocsátott és fizetett szakembereket azoknak, akik igényelték.

Ezenfelül edzői továbbképzéseket fognak tartani, a versenyzők számára pedig létrehoznak egy online értékelési platformot, ahol akár anonim módon véleményt tudnak nyilvánítani.

Bohus Richárd elmondta, hogy minden gyűlésen ott volt, hallott durva sztorikat, és nagyon hálás, hogy nem ilyen edzők mellett nevelkedett. Tizennégy éves kora óta jár pszichológushoz, teljes mellszélességgel kiáll e mellett. 

A sajtótájékoztató végén Wladár Sándor a szövetség nevében őszinte sajnálatát fejezte ki, megkövette azokat a sportolókat, akiket bármilyen atrocitás ért. 

Elítélte ezt a magatartást, segítséget akar nyújtani, majd úgy fogalmazott, hogy aki bántalmaz, annak letörik a kezét.

Arról viszont, hogy Turi miért és hogyan dolgozhat tovább Kőbányán, annyit mondott, hogy a klubvezetés dönt abban a kérdésben.

(Borítókép: Dr. Wladár Sándor. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok