Index Vakbarát Hírportál

Lausanne-ban ülésezett a FINA

2014. február 2., vasárnap 13:27

Az elmúlt napokban több olyan FINA-bizottság is ülésezett, amelynek magyar tagjai vannak: Kemény Dénes az edzői testület összejövetelén járt Lausanne-ban, míg Salamon Ferenc a Masters-bizottság montreali ülésen vett részt. A Magyar Vízilabda Szövetség elnökét tavaly, Barcelonában választották be a FINA edzőbizottságába: jelenleg Kemény Dénes képviseli a pólósokat, a többi tag a másik négy diszciplina reprezentánsa, írta a vlv.hu.

Ami a vízilabdát illeti, a lausanne-i ülésen elhangzott: az úszásban már bevált regionális vagy központi edző-továbbképzéseket a többi sportágra is kiterjesztik. Ez a fejlődő országok számára nagy hír, többek között vízilabdában is lesznek a FINA által szervezett és támogatott programok, az erről szóló tervet Kemény Dénesnek kell kidolgoznia.

A 2013 legjobb vízilabdázójának megválasztott Varga Dénes az idén megúszta az ünnepélyes díjkiosztót – a hivatalos FINA-elismerést a budapesti Európa-bajnokságon nyújtják majd át neki –, ugyanakkor az idén a sportági legjobbak egy nagyszabású gálavacsorán vehetik át a trófeákat decemberben, a dohai rövid pályás úszó világbajnokságon.

Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta az edzőbizottság tagjait, hogy folyamatos lobbizásban vannak az olimpiai program, illetve a FINA-sportágakon résztvevők létszámának bővítésével kapcsolatban. Egyrészt szeretnék az olimpián látni a Barcelonában óriási sikerrel bemutatkozott szupertoronyugrást (high diving), másrészt mindenképp meg szeretnék szüntetni a női pólósokat diszkrimináló megkülönböztetést, hogy ott csak 8 csapat indulhat, ellentétben a férfiak 12-es mezőnyével.

Az olimpián a póló az egyetlen csapatsportág, ahol még nincs egyenlősdi ebben a tekintetben, ráadásul a szűkre szabott létszám okán olyan kőkemény a kvalifikációs szisztéma, hogy Londonról például csak az olimpiai címvédőnek (Hollandia) és az aktutális világbajnoknak (Görögország) sikerült lemaradnia. Azt pedig a NOB sem szereti, ha nem a legjobbak szerepelnek a tornán.

 „Azt szeretnék, hogy többet ne fordulhasson elő, hogy könnyebb az elődöntőbe jutni, mint az olimpiára kikerülni – mondta Kemény Dénes. – Rio még túl közel van, hogy ezt keresztülvigyék, de 2020-ra mindenképpen el akarja érni a FINA a bővítést. Csak jelzem, ez egyszersmind üzenet a károgóknak: a FINA sportágai épp most kerültek be az első kategóriába, a szövetség az egyik legerősebb pillér az olimpiai mozgalomban, és most éppen a vízilabda még erősebb jelenlétéért harcol, azaz szó sincs arról, hogy veszély fenyegetné a sportág ötkarikás létét. Ez csupán néhány honi sajtótermék kedvenc hitelrontó törekvése, semmit több.”

A Masters-bizottság Montrealban tartotta ülését. Salamon Ferenc elmondta, egészen elsőrangú prezentációt tartott a 2015-ös kazanyi világbajnokság szervező bizottsága: ez lesz az első szenior vb, amelyet közvetlenül a rendes FINA-vb után tartanak, ugyanazokon a helyszíneken – a fő uszoda egyébként a futball-stadionban lesz. Szintén kiemelkedőnek ígérkezik az idei, utolsó önálló Masters vb, amelynek Montreal ad otthont a nyár folyamán.

Ülésezett a sajtóbizottság is, melynek Büro-összekötője Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke, a tagok között pedig ott van Csurka Gergely is. Itt a következő négy év kommunikációs stratégiájáról esett a legtöbb szó, melyben különös hangsúly esik majd a vízilabda népszerűsítésére. Ennek első és legfontosabb állomása a február végi, cancuni világkonferencia, a távlati cél pedig a sportág lehető legteljesebb statisztikai bázisának kiépítése, a csapatsportokat ugyanis úgy lehet a legjobban eladni, ha hősöket gyártanak – ehhez viszont elengedhetetlen, hogy megfelelő mennyiségű adatot közölhessenek például a gólszerzőkről. 

Rovatok