Index Vakbarát Hírportál

Bokszban is ritka a jobb horog, amit a szerb pólós kapott a horváttól

2018. július 27., péntek 12:09

Brutális verekedést csinált a szerb és a horvát válogatott a két csapat csütörtöki Európa-bajnoki elődöntőjéből a barcelonai vízilabda-Eb-n: a találkozó összesen hat kiállítást, és ezeken felül egy rettentő sportszerűtlen jobb horgot hozott.

Pedig az első negyedben még a játékra figyeltek a csapatok, aminek meg is lett az eredménye, remek játék után a címvédő szerbek vezettek 5-3-ra, a második negyedtől viszont már elszabadultak az indulatok.

Az egészet pont a horvát Loren Fatovic jobb horogja indította, amit a bírók nem vettek észre: a világbajnok horvát a víz fölött ütötte meg úgy Filip Filipovicot, hogy a labda a közelben sem volt, de végül büntetlenül megúszta, még úgy is, hogy a kivetítőn többször is megismételték a helyszínen, áll az MTI tudósításában.

Fatovic utána Milos Cukkal verekedett össze, az esetért mindkettejüket azonnal kiállították, nem is térhettek vissza a meccsbe. Az igazi pokol aztán a negyedik negyedben szabadult el: előbb a horvát szövetségi kapitány Ivica Tucakot állították ki a folyamatos reklamálás miatt kapott második sárga lapjával, majd a lefújásra összesen hat játékos (három-három mindkét csapatból) kapott pirosat, vagyis állították ki őket végleg cserével.

Szerbia végül 9-7-re nyert, a döntőben a házigazda Spanyolországgal találkoznak majd, ők 8-7-re verték az olaszokat.

Rovatok