Index Vakbarát Hírportál

Visszavonul a Fradi világbajnok pólósa

2019. június 23., vasárnap 18:29 | aznap frissítve

Bejelentette visszavonulását Gór-Nagy Miklós, a Ferencváros világbajnok vízilabdázója, akinek így a japán elleni győzelem volt az utolsó meccse a belgrádi vízilabda világliga szuperdöntőjében – írja az MTI.

Ennél jobb pillanatot most el sem tudnék képzelni a befejezéshez. A vízilabdától azonban nem fogok és nem is tudnék elszakadni. Maradok a medence mellett a Ferencvárosban, hiszen az utánpótlás munkáját fogom segíteni, emellett pedig a civil életre is szeretnék több időt szánni. Lezárul egy korszak és egy új kezdődik számomra, úgyhogy kíváncsian várom, mit hoz a jövő. Köszönöm Vízilabda!

– mondta Gór-Nagy a fradi.hu-nak a döntéssel kapcsolatban, amiről később bővebben is beszél majd.

Az olimpia ugyan kimaradt a játékos pályafutásából, de 2013-ban Barcelonában világbajnok lett a magyar válogatottal, míg két éve a Margitszigeten vb-ezüstérmet nyert. Európa-bajnokságról két ezüstje és egy bronzérme is van, míg a Világligán négy ezüstöt szerzett.

A világliga vasárnap zárult belgrádi nyolccsapatos szuperdöntőjében ötödik helyen végzett a nemzeti csapattal, utolsó mérkőzésén 15-13-as sikert ünnepelhetett Japán ellen, ami egyébként a 200. meccse volt a válogatottban. Pályafutása utolsó találatát szombaton Kanada ellen szerezte.

Rovatok