Index Vakbarát Hírportál

Már a négy között a Fradi a férfi vízilabda BL-ben

2022. június 2., csütörtök 22:29

Fél órával a kezdés előtt, a házigazda Novi Beograd meccsét követően szinte teljesen kiürült az Április 11. Uszoda – amely Újbelgrád építésének 1948-as megnyitójáról kapta a nevét –, a kezdésre azonban befutott a nyolcas döntő legnagyobb szurkolói csoportja, mintegy 50, zöld egyenpólóba öltözött ferencvárosi szimpatizáns, akik hangjukkal betöltötték a teret.

A Ferencváros ugyanúgy kezdett, mint 2019-ben a két csapat egymás elleni negyeddöntőjében: néhány perc játék után 3–0-ra elhúzott, köszönhetően elsősorban Vámos Mártonnak, aki előbb előnyből bombázott a hálóba, majd tőle ritkábban látható módon centerből, csavarral szerzett szépségdíjas gólt. A horvátok időkérés után rendezték soraikat és szépítettek, de Vámos kettős fórból, immár a harmadik találatával visszaállította a negyed első felében kialakult különbséget. A horvátok Marko Zuvela bődületes bombájával találtak be újra, de nyolc másodperccel a játékrész vége előtt Jansik Szilárd egy „halom” lóba után kíméletlenül tüzelt Toni Popadic feje fölött a hálóba. Ezzel azonban még nem volt vége a negyednek, egy ferencvárosi figyelmetlenséget kihasználva Loren Fatovic éppen a dudaszó pillanatában még be tudott találni.

A második negyedet is ferencvárosi gól vezette fel, Varga Dénes pontos, hosszú bejátszását Nemanja Ubovic fejezte be centerből. A Jug villámgyorsan válaszolt fórból, de a fehér sapkában játszó magyar csapat az ex-jugos Danyiil Merkulov emberelőnyös góljával megint elhúzott három gólra. A horvátok láthatóan arra próbáltak játszani, hogy kipontozzák, ezáltal kivegyék a játékból Vargát, az olimpiai bajnok klasszis pedig meg is kapta második büntetését négy perccel a félidő előtt, a rivális pedig ki is használta a fórt. A Jug Zuvela megúszásból szerzett gólja után minimálisra csökkentette a különbséget, Ubovic kiállítása alatt viszont előbb a jobb, majd a bal kapufa mentette meg a Ferencvárost. Varga Zsolt egy perccel a félidő vége előtt időt kért, majd következett egy fór, amelyet Merkulov fejezett be, a Jug azonban ezúttal is az utolsó pillanatban, három másodperccel a dudaszó előtt talált be (9–8).

A harmadik negyed Vogel Soma védéseivel indult, de láthatóan összezavarodott a Ferencváros, Jug ezt kihasználva egyenlített. A túloldalon Vigvári Vendel szép egyéni villanással törte meg a magyar gólcsendet, de a bírók végül némi tanácskozást követően nem adták meg a találatot. A Jug a görög Sztilianosz Argiropulosz csodálatos ejtésével először került előnybe a meccsen, ám az ellentámadásból Varga villantotta meg klasszisát egy pattintott felső kapufás góllal. A horvátok a szintén ötkarikás aranyérmes Maro Jokovic bombájával kerültek lépéselőnybe, Jansik közeli húzása viszont kimaradt.

A záró játékrész kihagyott magyar emberelőnnyel indult, a horvátok viszont értékesítették a magukét, ezzel rendkívül nehéz helyzetbe került a Ferencváros (10–12), de mintegy varázsütésre, Varga révén 35 másodperc alatt belül egyenlített. Az iramot továbbra is a horvátok diktálták, újabb előnyös góllal szereztek vezetést, Merkulov viszont ezúttal akcióból válaszolt. Vogel emberhátrányban nagyot védett, elöl pedig Jansik a támadóidő leteltekor lőtt a hálóba. A Jug fél perccel a vége előtt kapott egy fórt, de a lövés mellé szállt, így elődöntőbe jutott a Ferencváros.

Férfi Bajnokok Ligája, nyolcas döntő (Belgrád)
negyeddöntő:
FTC Telekom Waterpolo-Jug Dubrovnik (horvát) 14–13 (6–4, 3–4, 1–3, 4–2)
gólszerzők: Vámos, Varga Dé., Merkulov 3-3, Jansik Sz. 2, Pohl, Damonte, Ubovic 1-1, illetve Zuvela, Argiropulosz 3-3, Fatovic, Papanasztasziu 2-2, Kakarisz, Vukojevic, Jokovic 1-1
kiállítások: 15/10
FTC Telekom Waterpolo: Vogel - Vigvári Ve., Vámos, Molnár, Jansik Sz., Német, Varga Dé. - cserék: Pohl, Merkulov, Ubovic, Fekete, Damonte

A pénteki program:
az 5-8. helyért:
CN Marseille–Waspo Hannover 14.30
Barceloneta–Jug Dubrovnik 16.30

elődöntő:
Novi Beograd–Brescia 18.30
Pro Recco–FTC-Telekom Waterpolo 20.30

Rovatok