Index Vakbarát Hírportál

Ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon a magyar vízilabda-válogatott

2022. szeptember 10., szombat 21:43

A magyar vízilabda-válogatott a címvédés reményében ugrott medencébe szombaton este a spliti Spaladium Arénában a házigazda horvátok ellen. Varga Zsolt együttese óriásit harcolt, ám végül 10–9-re kikapott, így ezüstermet nyert a kontinensviadalon.

Volt miért visszavágnunk Horvátországnak, hiszen 2017-ben a budapesti világbajnokság döntőjében éppen déli szomszédaink akadályozták meg az akkor még Märcz Tamás által irányított együttest az aranyérem megszerzésében, 8–6-ra nyertek a Hajós Alfréd Uszodában, köszönhetően leginkább a 4–0-s első negyednek.

Varga Zsolt szövetségi kapitány a már szokásosnak tekinthető 13 játékosának szavazott bizalmat, azaz Ágh György és Vadovics Viktor maradt ki a meccskeretből.

A horvátok támadhattak először, ám Zalánki Gergő remek blokkjának köszönhetően fordulhattunk. Rögtön emberelőnybe is kerültünk, ám Angyal Zoltán fölébombázott, ráadásul visszaúszás közben őt is kiszórták a játékvezetők. Az első gólt egy távoli lövésből Konstantin Harkov szerezte, Zalánki révén viszont második fórunkat már kihasználtuk, Molnár Erik megúszása után pedig a negyed felénél már nálunk volt az előny!

Labdánk volt a 3–1-hez is, ám Burián Gergely ziccerben szétlőtte a jobb oldali kapufát, Rino Buric pedig egy tökéletesen végigjátszott emberelőnyből egalizált a túloldalon. Ivan Krapic szerencsés találatával újra a horvátoknál volt az előny, Vógel Somáról pattant a gólvonal mögé a labda. Molnár azonban azonnal válaszolt, így 3–3-as döntetlennel ért véget az első játékrész.

A második negyed ráúszását már megnyertük, Angyalt azonban két horvát együttes erővel szerelte. Mindkét oldalon jól működött a védekezés, jól lassították a támadásokat a csapatok, és bár a horvátok megkapták a hazai pályát, hiszen sorozatban kapták az emberelőnyöket, Vogel eszén nem tudtak túljárni. Harkov aztán a hatodik fórt már gólra váltotta, de sajnos ebben a nyolc percben kissé bizonytalanok voltunk a kapu előtt, így félidőben 4–3 állt az eredményjelzőn Ivica Tucak alakulatának javára.

A harmadik negyedben is a horvátok nyerték a ráúszást, a sokadik kiállítás és egy jó feladás után Ivan Krapicnak köszönhetően aztán először volt két gól a különbség. Szerencsére nem sokáig, Németh Toni ugyanis centerből azonnal szépített, majd egy kontrát és egy szabálytalanságot követően az egyenlítésért támadhattunk, Varga Zsolt ki is kérte első idejét. Zalánki lövését azonban az egyre inkább formába lendülő Marko Bijac hárította. Ami azonban késik, nem múlik: Manhercz Krisztián magabiztos ötméteresével 5–5-nél utolértük a riválist. Buric ellen azonban sajnos nem volt ellenszerünk, a harmadik góljával – amelyet a változatosság kedvéért fórból dobott – ismét a horvátoknál volt az előny, ám Konarik Ákos remek egyéni villanással 6–6-ra módosította az állást. Harkov sem akart azonban lemaradni Burictól, ő is megszerezte harmadik találatát – természetesen előnyből –, a születésnapos Vigvári Vendel kintről bődületesen nagy gólt szerzett. A menetrendszerűen érkező újabb kiállítást aztán a negyed végén Andrija Basic használta ki, így az utolsó játékrészre 8–7-ről fordultak rá a csapatok.

A negyedik negyedben Jansik Szilárd előbb indult, így a horvátoké lett a játékszer, ami azért volt különösen fájó, mert emberelőnyben támadhattunk volna. Manhercz jó védekezése viszont labdát ért, Jansik pedig javított, Zalánki bejátszását húzta a kapuba közelről, 8–8. Ezt követően mindkét oldalon a a kapusok és a kapufák voltak a főszereplők, a nagy tét miatt kissé pontatlanná váltak a csapatok. Egy megúszás után ötöst kaptak a horvátok, amelyet Marinic Kragic értékesített, két és fél perccel a vége előtt ismét a házigazda vezetett. Angyal aztán előbb kiállítást, majd szintén egy büntetőt harcolt ki, Manhercz ezt azonban a lécre vágta, a túloldalon pedig megint Kragic dobhatott ötöst, ő pedig sajnos nem hibázott (10–8).

Két percünk maradt egalizálni, Jansik lökete azonban a blokkról ment mellé, és bár a meccslabdát kihagyták a horvátok, egy kontra után 50 másodperccel a vége előtt megkapták a labdát a hazaiak. Jansik aztán ötméteresből szépített, másra azonban nem maradt idő, Horvátország 10–9-re nyert, és felült Európa trónjára.

(Borítókép:  Jansik Szilárd a vízilabda-Európa-bajnokság férfitornájának döntőjében játszott Magyarország–Horvátország-mérkőzésen Splitben 2022. szeptember 10-én. Fotó:  Illyés Tibor / MTI)

Rovatok