Index Vakbarát Hírportál

A Fradi pólócsapata bejutott a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjébe

2023. március 22., szerda 07:16

A Ferencváros 12–8-ra nyert a vendég Spandau Berlin ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek 10. fordulójában, így négy körrel a vége előtt biztosította helyét a sorozat nyolcas döntőjében – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

Varga Zsolt jelenleg harmadik helyen álló együttese a hátralevő mérkőzéseken így azért harcol majd, hogy minél előrébb végezzen csoportjában, melyből az első négy jut a belgrádi végjátékba.

Január elején, a két csapat németországi mérkőzésén a berliniek nagy meglepetésre 11–10-es győzelmet arattak, ezzel együtt is a magyar bajnok és kupagyőztes volt a találkozó favoritja.

A Ferencvárost csak a mérkőzés egy-egy rövid szakaszában tudta ezúttal megszorongatni a kapus Baksa Lászlót foglalkoztató berlini csapat, a zöld-fehérek a kulcspillanatokban rendre riválisuk felé kerekedtek – Varga Dénes félrenézős gólja élményszámba ment – és magabiztosan diadalmaskodtak.

Varga Zsolt együttese a következő fordulóban, április 4-én a Jug Dubrovnik vendégeként ugrik medencébe.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B CSOPORT, 10. FORDULÓ
FTC-Telekom Waterpolo–Spandau Berlin (német) 12–8 (2–1, 3–1, 3–3, 4–3)
a magyar csapat gólszerzői: Argiropulosz 4, Vigvári Ve. 3, Pohl, Merkulov 2-2, Varga Dé. 1

Rovatok