Index Vakbarát Hírportál

Mosolygunk, és szeretnénk jövőre is mosolyogni

2018.12.21. 15:29

Rossz vagy jó szokás, de az év végéhez közeledve sokan számot vetnek azzal, mi is történt idén. Amikor mi a szerkesztőségben erre visszagondolunk, a legtöbbször valószínűleg elhangzik a hullámvasút szó. A mögöttünk álló, hozzánk egy csomó szálon kötődő cég gazdát cserélt, ami – mint minden ilyen változás – minket is elbizonytalanított. De ettől csak még fontosabbá vált számunkra a stabilitás, a mindenféle hatalmaktól, befolyásoktól független működés. Amúgy is terveztük egy ideje, végül ősszel az olvasóink, barátaink, támogatóink segítségét kértük ehhez. Kicsit féltünk is ettől, mert – ahogy írtuk akkor – ismeretlen út volt ez nekünk. Meg kellett mutatnunk, és nekünk is tudnunk kellett, hogy a rengeteg kattintás mellett máshogy is fontosak vagyunk az olvasóiknak. Hogy ők is fontosnak tartják, hogy függetlenül, stabilan működhessünk.

A közpénzekből felelőtlenül és felháborítóan kitömött kormánypropaganda gyakran gúnyolódik ezen a függetlenségen. Alapból nem szerencsés másokkal, pláne a mai magyar köz- és kormánymédiával foglalkozni, de hadd mondjunk erről is pár szót, mert ide tartozik, segít a tisztánlátásban. Ők – és sokan mások – nem értik, nem tudhatják, miért fontos ez nekünk: a függetlenségünk azt jelenti, hogy mi döntjük el, kivel dolgozunk együtt, miről mit írunk, és ebben kizárólag a hagyományos értelemben vett szakmai szempontok vezérelnek, nem pedig pártközpontokból vagy kormányközeli think-tankektől kapjuk meg, miről mit kell és miről mit nem szabad írni. Amikor a Fidesz volt ellenzékben, mi akkor is így működtünk – ez az egyik fő értékünk. Nincs már sok ilyen szerkesztőség az országban, és ahogy látjuk, a cél nem más, mint hogy a szabad, független tájékoztatás még inkább háttérbe szoruljon, eltűnjön. Aki teljesebb, független képet akar kapni, arról, hogy mi történik az országban vagy a világban, annak pár helye maradt itthon arra, hogy befolyásmentesen tájékozódhasson. És ebben ránk lehet számítani, tudja és értékeli ezt sok kormánypárti és nem kormánypárti olvasónk is, bárhogy is habzik miattunk egyesek szája.

A cikk elején említett hullámvasútnak a paráztató mélypontokon kívül persze megvannak a mosolygós szakaszai is. Nálunk ez a szakasz akkor kezdődött, amikor támogatást kértünk az olvasóktól. A mosolyra és a pénzre is szükségünk is volt, és az eredmény a várakozásainkon felül megerősített minket abban, hogy nem csak mi gondoljuk fontosnak a munkánkat. Eddig majdnem 9 ezer olvasótól több mint 100 millió forintot kaptunk, ez nagyjából egyhavi működésünkre elég. Minél nagyobb ez az összeg, annál kevésbé vagyunk kitéve a hektikus reklámpiacnak vagy a hatalomvezérelt médiapolitikának. 

Szóval, kedves olvasóink, köszönjük, köszönjük, köszönjük! Az eddigi támogatásokból már mostanra is sok olyan dolog született (ezeket a cikkekben jelezzük is), amikre amúgy nem lett volna pénzünk, emberünk, időnk. Többet foglalkozunk a vidéki, helyi témákkal, könnyebben jutunk el külföldre, elindult az Index in English, indul a gyakornokprogramunk, érkeznek a korrektorok is, fejlesztik az új szerkesztőségi rendszerünket, lesz videóstúdiónk, és haladunk szépen tovább az ígért vállalásaink teljesítésével. 

Sok mindenre büszkék vagyunk, de az év legjobb dolgai közé tartozik, amit és ahogy ősz óta kaptunk tőletek, és az említett szabadságunk és függetlenségünk miatt (is) fontos, hogy ez a mosoly megmaradjon az arcunkon. Ígérjük, a magunk eszközeivel megháláljuk! Biztosan újabb nehéz év következik, de mi optimisták vagyunk. Tele tervekkel, új célokkal, és ha továbbra is kapunk ehhez bátorítást és támogatást, gőzerővel fogunk tovább dolgozni azon, hogy megmutassuk: erősek, szabadok, fontosak és bátrak vagyunk. Nincs másik Magyarország, nincs másik valóság, nincs másik Index.



Rovatok