Index Vakbarát Hírportál

Húsz éve minden kormány gyűlöli: ünnepeljük együtt az Indexet!

2019.04.25. 15:43

Hét év alatt az ember sejtjei állítólag teljesen kicserélődnek. Az Indexnek több idő kellett, de az induláskor itt dolgozó újságírók közül mára egy sem maradt, és a cégnél is csak mutatóban akad pár őskövület. Mégis, van, ami változatlan: senkit, legfőképpen önmagunkat nem vesszük túl komolyan, csak a valóban fontos ügyeket. Erre a még az alaptörvénynél is gránitszilárdabb talapzatra épült az Index, és ezért válhatott szép lassan a hazai nyilvánosság egyik meghatározó hangjává.

A gránittömb pár hét múlva húszéves lesz. Húsz éve próbálunk egyszerre komolyak és szórakoztatók lenni, és ennek érdekében húsz éve nem tiszteljük a tekintélyt, húsz éve lábbal tiporjuk az erkölcsöt, a jó ízlést és az egyetemes kultúrát, húsz éve ássuk a szellemi árkokat, és pusztítunk mindent, amit érünk, különös tekintettel az anyanyelvünkre és annak helyesírására. Orbán Viktor miniszterelnök úr fake news gyári munkásnak tart mindannyiunkat, pedig ellenzékben még szeretettel dedikálta nekünk a könyvét, és biztos, hogy az elmúlt húsz év során az összes többi olvasónkat is legalább egyszer halálra idegesítettük már valamivel.

Ezt a páratlan teljesítményt szeretnénk a magunk módján megünnepelni május 16–17-én a zuglói Dürer Kertben. A mostaniak mellett az Index szinte összes volt kollégáját meghívtuk, akiknek e nagy siker elérésében részük volt, valamint a hírlevelünkre feliratkozott támogatóinkat. Flancolás helyett a tartalomra próbáljuk helyezni a hangsúlyt: azon túl, hogy megmutatjuk a kedvenc fotóinkat, videóinkat és olvasói leveleinket, beszélgetéseket is tervezünk pár, minket érdeklő témáról, este meg koncertek és dj-k lesznek. Üzenni lehet majd az Index címoldalára, és  biszbaszokat – pólót, túlélőkészletet és egyéb csecsebecséket – lehet majd vásárolni.

Az Index szülinapi bulija nyilvános – igaz, a kilométeres VIP- és vendéglisták, valamint a Dürer Kert befogadóképessége miatt a jegyek száma erősen korlátozott. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, és mindenkinek igyekszünk majd segíteni megkeresni kedvenc vagy épp leggyűlöltebb szerzőjét. Akinek sikerül bejutnia, a jegy árával az Indexet támogatja.

További részletek és jegyvásárlás itt >>>

Facebook-esemény itt >>>

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?



Rovatok