A helyzetmeghatározás, a cloud computing és a közösségi alkalmazások voltak az idei, Texasban megrendezett South by Southwest Interactive fesztivál kulcsszavai. Az ötletek nagy része ismerős korábbról, és csak új nevet kapott, másik részük szép lassan ugyan, de hozzájárulhat a web átalakulásához.
Location, social, platform, cloud – valószínűleg ezek a kulcsszavak határozzák majd meg az idei évet, már ha hinni lehet a legendás techfesztivál, a South by Southwest Interactive, illetve az ott évente megjelenő guruk trendteremtő erejének. Az SXSW-t 1987 óta rendezik meg Texas fővárosában, Austinban. Eredetileg zenei fesztiválként indult, de 1994-ben filmes és interaktív programokkal is bővült, és mostanra az utóbbi, a netes-multimédiás szekció önmagában is több mint tízezer látogatót vonz márciusban Texasba.
Az SXSW, amely tehát idén a földrajzilag meghatározott közösségi platformfelhő jegyében zajlott, messze áll a hagyományos konferenciák öltönyös-nyakkendős feszengésétől, a hangulat leginkább egy felszabadult TED-ét vagy egy konszolidált popfesztiválét idézi. A jelenlévők önfeledten nyomogatják legújabb kiadású iPhone-jukat, miközben a következő modell szolgáltatásait találgatják; a fesztiválon megjelenő fejlesztők, cégek és megmondóemberek saját magukon és egymáson tesztelik, mennyire életképesek ötleteik, amelyeket nem standokon mutatnak be, inkább perszonálmarketing-kampányok, illetve virális szóbeszéd útján terjesztenek.
A három évvel ezelőtti SXSW-n a Twitter keltette a legnagyobb zajt, amikor az újdonságra fogékony közönség napi 20 000 posztot gyártott; 2008-ban a Facebook-alapító Mark Zuckerberg nyitóbeszéde és az azt követő interjú kavart botrányt, tavaly pedig a geolokációt a Twitterrel integráló Foursquare volt a sztár.
A most vasárnap befejeződött idei SXSW-n nem bukkant fel egyetlen olyan unikum sem, mint annak idején a Twitter volt, de a fejlesztések irányát megfigyelve egyértelműen azonosítani lehetett néhány, 2010-ben valószínűleg meghatározó trendet. A Time magazin tízes listája szerint idén is a geolokáció volt a South by Southwest legnagyobb slágere.
A tavalyról már ismert Foursquare mellé mostanra felzárkózott a Gowalla, ami nagyjából ugyanazt tudja, mint elődje: az önnön geolokációjára büszke felhasználó iPhone-nal, androidos mobillal vagy egyéb okostelefonnal rója a várost, ha eljut egy helyre, például egy kávézóba, bejelentkezik, így ismerősei is látják, hogy épp merre jár. Ezen a ponton vagy kap egy bónuszpontot, amit később bevált egy mocha lattéra, vagy megemelkedik fiktív rangja, és polgármester lesz belőle . Vagy kirabolják a lakását, de ez most mindegy is.
A Foursquare és a Gowalla előnye a hasonló, földrajzi helyzetmeghatározáson alapuló szolgáltatásokhoz képest (pl. Google Latitude), hogy bevonja a játékelemet és az üzengetést, illetve hogy a való világban üzemelő boltokkal kötött megállapodások révén segít nyereségessé tenni az általában pénznyelő startupokat.
Bármilyen meglepő, az SXSW másik idei slágere a vonalkód volt. Valószínűleg azért válhatott belőle sláger, mert a méregdrága kamerás, gps-es, 3g-s telefonokkal felszerelt, szofisztikált felhasználók igénylik az interakciót valós környezetükkel, ez az interakció azonban eddig a környezet lekamerázásával, esetleg letwittelésével volt egyenlő, vagyis meglehetősen egyoldalú volt.
Egy vonalkód viszont szinte kiált azért, hogy fejlett eszközökkel dekódolják: erre az ötletre épül a Stickybits, amely lehetővé teszi, hogy az ember videót, audiót vagy linket csatoljon az általa leolvasott vonalkódhoz, amit aztán ha leolvas valaki, lesz nagy meglepetés. A texasi közönség pompásan szórakozott a QR-kódokon is, amelyek nem vonalak, hanem felnagyított pixelek formájában hordozzák az információt – általában egy linket, esetleg rövid szöveget. A QR-kód egyébként több mint másfél évtizedes találmány, és az elolvasására való dekóder évek óta megtalálható a Nokia kamerás telefonjain, használni viszont ember nem használja, mert a geekség fitogtatásán kívül égvilágon semmi értelme, mint azt az alábbi illusztráció is bizonyítja.
A cloud computing körül mostanság óriási a felhajtás, nem csoda, hogy az SXSW-n is fontos szerepet kapott. A cloud azt jelenti, hogy felhő, a felhő azt jelenti, hogy internet, a cloud computing meg azt jelenti, hogy a feladatokat (számítás, adattárolás) nem a felhasználó gépe végzi, hanem egy távoli szerver. A cloud computing azt SXSW-n bemutatott Spotify.com-ban manifesztálódott, ami nem más, mint egy streaming audiókat áruló szájt. Létrehozója, Daniel Ek arra a megdöbbentő felismerésre jutott, hogy most, a mindenhol elérhető gyors internet korában a zenéket nem kell letölteni, hanem elég online meghallgatni.
A Spotify egyelőre hat európai országban érhető el (Magyarország nincs köztük), viszont az Egyesült Államokban erős versenyre számíthat az olyan szolgáltatások részéről, mint a totális zenehallgatási élményt ígérő Mog. A streaming audiót sugárzó szájtok legfontosabb üzenete, hogy az iTunes-féle letöltögetős modell halott, és a zenehallgatáshoz nem kell többé se merevlemez, se sd-kártya, se semmi.
Régóta izgatja az emberiséget az augmented reality, vagyis a digitális eszközökkel feljavított valóság. De akármennyire izgató elméletben, eddig csak kevés kézzelfogható eredményt tudott felmutatni. Mint az a SXSW-n kiderült, néhány androidos alkalmazáson, szállodafelismerőn és zombijátékon kívül az augmented reality eddigi legérdekesebb megnyilvánulási formája az amerikai posta dobozméret-ellenőrző alkalmazása, amely egy webkamera és egy szoftver révén megmondja, hogy melyik szabványméretű postai papírdobozba fér bele az adott méretű disznótoros pakk. További érdekesség az iPhone-os autókereső, amely zsúfolt parkolókban segít megtalálni a tulajdonosnak gépjárművét, illetve természetesen a Microsoft Natalja, a kontroller nélküli Xbox, ami még nincs, de ha lesz, maga lesz az augmented reality.
Viszonylag új, az SXSW-n hangsúlyos jelenség a backchanneling, amit egyszerűbb példával érzékeltetni, mint leírni: ha focimeccset néz a tévében az ember, az a frontchannel. Ha eközben blogol, twitel, fórumozik, a Facebookon posztol a szóban forgó focimeccsről, akkor az a backchannel, vagyis egy primér médiaeseményhez kapcsolódó, azt magyarázó, felhasználói tartalommal megtöltő hátsó csatorna. Ilyen backchannel a mai körülmények között a nézők sms-eit megjelenítő televíziós adás, vagy egy választási közvetítés twitteren való kommentálása is.
A nagy ígéret, hogy a jövőben a backchannelek ugyanazon az eszközön lesznek használhatók, amelyen a frontchannel fut: logikus médium a digitális televízió. A South by Southwesten a negatív backchannelingre eddig több valós hatásokkal járó példa is akadt. A már említett 2008-as Zuckerberg-interjú készítőjét, Sarah Lacyt gyakorlatilag valós időben, a Twitteren buktatta meg saját hallgatósága. Idén Umair Haque, a Harvard Business Review újságírója készített interjút a Twitter alapítójával, Evan Williamsszel. A jelenlévők jobb híján a Twitteren dühöngtek a szerintük rossz kérdések miatt, majd a kialakult forradalmi hangulatban demonstratíve, tömegesen elhagyták a termet. Haque később azt írta, sajnálja, hogy az interjú készítése közben nem követte a Twitter-feedet.
A kütyük és a tartalom kölcsönhatását jól szemléltette az SXSW kifejezetten Macintosh-párti közönségének hozzáállása az Apple új táblagépéhez, az iPadhez. Az Apple új termékeit körülvevő szokásos hype-ra a Wired magazin azzal segített rá, hogy bemutatta, hogyan nézhetne ki a magazin az iPaden. tapintható tartalomjegyzék, térben forgatható illusztrációk, beágyazott videók – a közönség reakcióján látszott, hogy a nyomtatott sajtó sem feltétlenül halott, főleg akkor nem, ha veszi magának a fáradságot, és beszkennelt pdf helyett a médiához illő és azt kihasználó tartalmat gyárt.