Index Vakbarát Hírportál

Tízmilliárd dollár lehet a Panasonic vesztesége

2012. február 5., vasárnap 18:46

A Panasonic előrejelzése szerint 10,2 milliárd dollár lesz az éves vesztesége. A vállalat vezetője, Fumio Ohtsubo azt nyilatkozta a tokiói sajtókonferencián, hogy nagyon sajnálja a nem várt nagyságú veszteséget és a felelősség nagy részét is átvállalta.

Ugyanakkor nem adta jelét annak, hogy le akarna mondani, átengedve a terepet valaki másnak, hogy újraszervezze az óriásvállalatot, ahogy ezt a Sony vezetője tette. A Sony kedden jelentett a vártnál nagyobb veszteséget, akkor jelentették be azt is, hogy Howard Stinger helyét Kazuo Hirai veszi át.

A Panasonic vezetője azt ígéri, hogy reformokkal maximalizálják a profitot és egy V alakú görbét várnak a következő üzleti évre.

A japán vállatoknak, a Panasonicnak, a Sonynak és a Sharpnak nem ment jól az idén, együttes veszteségük 17 milliárd dollár lesz. Ez köszönhető a dél-koreai riválisoknak, például a Samsungnak, az alacsony keresletnek és az erős jennek.

Legrosszabbul a televíziós ágazatban teljesített a Panasonic, de a vezérigazgató elutasított minden olyan feltételezést, hogy a Panasonic azon gondolkodna, hogy felszámolnák a TV-üzletágukat. Ohtsubo szerint még nem veszett el a lehetőség a növekedésre, terveik szerint más irányba fejlesztenének az eladások növekedése érdekében, például a szokásos kiskereskedelem helyett kórházaknak adnának el jó minőségű monitorokat. Ugyanakkor az általános fogyasztói piac továbbra is a legjelentősebb piac, hiába terjeszkednének a rétegpiacok felé.

De nemcsak a televíziós üzletág okozta a Panasonic veszteségét. A Sanyo 2009-es megvásárlásának a mostani üzleti évben is volt 250 milliárd jenes anyagi vonzata.

Rovatok