Index Vakbarát Hírportál

Hétmilliárd forint egyetlen alkalmazásért

2013. március 26., kedd 11:33

Nick D’Aloisio, egy 17 éves brit csodagyerek egyik napról a másikra milliárdos lett. Az évek óta súlyos gondokkal küzdő Yahoo az általa fejlesztett alkalmazást annyira ígéretesnek találta, hogy a hírolvasó szoftverért közel 30 millió dollárt (közel hétmilliárd forintot) fizetett. Ugyanakkor D’Aloisio nem a semmiből jött, a történet sokkal árnyaltabb.

A fiatal tehetség ugyanis már egyáltalán nem ismeretlen a technológia és a vállalkozások világában. A programozást jórészt autodidaktaként elsajátító D’Aloisio első szoftverét 12 évesen alkotta meg, a szóban forgó iPhone-alkalmazást, a Summlyt pedig két évvel ezelőtt, 15 évesen írta.

A programra befektetők is felfigyeltek, és két fajsúlyos támogatója is akadt: egyrészt egy hongkongi milliárdos kockázatitőke-befektető társasága, másrészt a Zynga két neves szakembere állt mögé. A Summly önmagában is nagy siker volt: az alkalmazásboltból a tegnapi kivonásáig közel egymilliószor töltötték le, a középiskolás fiú 250 online tartalomszolgáltatóval kötött szerződést, és Londonban tíz embernek adott munkát vállalkozása.

A Yahoo képviselője azt nyilatkozta, azért vásárolták meg az alkalmazást, mivel létszükséglet, hogy szerephez jussanak az okostelefonos tartalomszolgáltatás piacán, és D’Aloisio szoftvere egy olyan elegáns, gyors és egyszerű módszert kínál a hírek közötti tallózásra, hogy igen nagy fantáziát láttak benne.

A diák most kivett hat hónap fizetés nélküli szabadságot, vagyis nem jár iskolába, magántanuló, ugyanis csatlakozott a Yahoo londoni képviseletéhez, és arra szánja idejét, hogy egyrészt a Summlyt integrálják a vevő rendszerébe, másrészt továbbfejlesszék az alkalmazást. A fiú családja nem szegény (apja az energiaiparban dolgozik pénzügyi területen, anyja ügyvéd), talán ezért is mondta, hogy nem a pénz izgatja, hanem a kihívás – jelenleg csak egy új számítógépet és egy pár új Nike-t akar.

Rovatok