Index Vakbarát Hírportál

Drasztikus átalakítás a Microsoftnál

2013. július 11., csütörtök 16:14

A Microsoft hivatalosan is bejelentette azt, amit már június eleje pletykáltak az interneten: Steve Ballmer vezérigazgató gyökeres változásokkal próbálja felrázni a vállalatot, divíziókat vonnak össze, csúcsvezetőket cserélnek le. A vadabb híresztelések (az Xbox játékkonzol, a Bing és az online hirdetési biznisz kiszervezése külön cégbe) nem jöttek be, a legnagyobb változás a céges struktúrában, hogy összevonják a Windows és a Windows Phone divízióit. A lépés logikus, hiszen a két operációs rendszer is egyre közelebb kerül egymáshoz. Jelzésértékű azonban, hogy ezt a divíziót a Windows Phone csapat eddigi vezére, Terry Myerson fogja vezetni.

A hardveres csoportot (pontosabban a Microsoft hardverfejlesztési üzletágának fokozatos kiszervezését külső cégeknek) Julie Larson-Green fogja vezetni, eddig ez a feladat Steven Sinofskyé, a Windows vezető fejlesztőjéé volt, aki tavaly novemberben lépett ki a cégtől. Az Xbox és a szórakoztató elektronikai részleg szintén távozott vezetője, Don Mattrick helyére egyelőre nem nevezett ki senkit Steve Ballmer, ő maga fogja irányítani a konzol piaci bevezetését, a hardcore játékosok nem kis rémületére. Az indiai származású Satya Nadella lesz a felhőszolgáltatásokkal és vállalati rendszerekkel foglalkozó divízió feje, a marketinget pedig Mark Penn veszi át, aki az elmúlt hónapokban a Microsoft szokatlanul éles hangon odamondogató Google-ellenes reklámkampánya mögött is állt. Tony Bates, aki a Skype-részleg vezetője volt, az üzleti és startégiai partnerek kezelése, illetve és az összes kutatás-fejlesztési projekt felelőse lesz.

Szakértők szerint Ballmer, aki személyesen jelentette be a változásokat egy hosszú levélben az alkalmazottaknak, le akar számolni a Microsoftnál ősidők óta szokásos cégen belüli konkurenciaharccal az egyes részlegek között, és a kooperációban látja a jövőt. A levélben külön kiemelte a cég új irányvonalát: az eddig a Windows és az Office piaci dominanciájára építő vállalatot "devices and services", vagyis kütyükkel és szolgáltatásokkal foglalkozó cégként szeretné látni a jövőben.

A Microsoft részvényárfolyama minimálisan emelkedett a hírre. Érdekesség, hogy a Windows 8 felemás fogadtatása, a Surface tabletek bukása, és a pécés piac rohamos hanyatlása ellenére a Microsoft részvényárfolyama tavasz óta 25 százalékot emelkedett, és olyan magasságban jár, amire 2007 óta nem volt példa.

Rovatok