Index Vakbarát Hírportál

Megtáltosodott a Facebook

2013. július 25., csütörtök 11:33

A Google és az Apple csalódást keltő beszámolói után a Facebook is közzétette negyedéves pénzügyi gyorsjelentését (így a Négyek bandájának nevezett vezető online cégek közül már csak az Amazon van hátra). A közösségi oldal a tőzsdei várakozásokat magasan felülmúlva teljesített az elmúlt három hónapban, a részvényárfolyam ennek megfelelően hirtelen 15 százalékot ugrott a bejelentés után. Igaz, a 38 dolláros szintet, amivel tavaly májusban a tőzsdére lépéskor elindult, ezzel sem tudta megközelíteni, most 26 dollár környékén mozog. Ez a cég teljes értékét 64 milliárd dollárra teszi.

A közösségi oldal bevétele 1,81 milliárd dollár volt a negyedévben, a nyereség ebből 333 millió, mindkettő alaposan felülmúlta az elemzők várakozásait. A növekedés motorját a mobil platformokon megjelenő hirdetések jelentik, ebből 656 millió dollár volt a Facebook bevétele a negyedévben, míg az előzőben csak 375 millió, tavaly ilyenkor pedig nulla. Bár egyes felmérések szerint egy átlagos Facebook-üzenőfal tartalmának már az öt százaléka, vagyis minden huszadik bejegyzés reklám, a felhasználók között egyelőre nem látni jelét tömeges ellenkezésnek, vagyis a cég valószínűleg tovább fog haladni ezen az úton. Azt viszont Sheryl Sandberg, a cég második embere határozottan cáfolta, hogy az állítólag napi egymillió dollárba kerülő videós hirdetések ötlete egyhamar gyakorlati megvalósítást nyerne.

Az oldal aktív felhasználóinak száma (azt számítják ide, aki legalább havonta egyszer bejelentkezik) elérte az 1,15 milliárdot, vagyis a Facebook ismét rácáfolt a legalább egy éve terjedő pletykákra és elemzői véleményekre, hogy a felhasználószám már nem tud hová nőni, és lassan jön a törvényszerű hanyatlás. A napi átlagos bejelentkezők száma 699 millió, ebből 469 valamilyen mobil eszközről is benéz, 219 millió pedig kizárólag arról, számítógépről már nem is. Ráadásul a statisztika azt mutatja, az emberek több időt töltenek a Facebookon, mint valaha. Fontos mérföldkő az is, hogy az oldal hirdetőinek száma elérte az egymilliót. Az átlagos hirdetési ár is emelkedett, 13 százalékot.

A bevétel legnagyobb része továbbra is Észak-Amerikából és Európából származik (848, illetve 505 millió dollár), Ázsia 247 milliót hozott, a többi földrész összesen 213-at, annak ellenére, hogy felhasználók számában már több mint egy éve utóbbi két régió vezet. Egy átlagos felhasználó az elmúlt negyedévben 1,41 dollárnyi hirdetési felületet nyújtott az oldalnak, és 19 cent jutalékot kapott a cég a facebookos vásárlásai után. A legtöbbet továbbra is az amerikaiak érnek a közösségi oldalnak (negyed év alatt átlagosan 4,32 dollár bevétel), az átlagos európai felhasználó ezalatt 1,87 dollár, az ázsiai 75 cent, a máshonnan származók 63 cent bevételt termelnek.

Már több a napi mobilos felhasználónk, mint a számítógépes, és hamarosan a bevételünkből is a mobilos forgalom adja majd a nagyobb részt - mondta Mark Zuckerberg cégvezér, aki mellékesen arról is panaszkodott, hogy az amerikai oktatási rendszer egyszerűen nem képes elég, kellőképpen kiképzett mérnököt adni a munkaerőpiacra - ezzel feltehetően Obamának üzent, hogy támogatja a beígért bevándorlási reformot, mert a cégnek (és az egész Szilícium-völgynek) nagy szüksége van a külföldről érkező szakemberekre.

Zuckerberg külön kiemelte, mekkora siker az Instagram, és annak nemrég beindított videós verziója, illetve hogy a felméréseik szerint minden nap 88-100 millió ember facebookozik párhuzamosan a tévés hírműsorok nézésével (ez részben a Twitternek szólhatott, a mikroblog ugyanis erősen nyomul a tévés-közösségimédiás reklámpiacra). A legfontosabb, alkalmazásokat gyártó partnercégként most először nem a Zyngát említették, hanem a King.com-ot, ami ugyanúgy játékokban utazik, de a legnagyobb sikere, a Candy Crush Saga  - a Zynga-féle sláger Farmville-lel ellentétben - mobil platformokon is elérhető, sőt, ott fut csak igazán.

A küldetésünk most az, hogy a következő 5 milliárd embert is elérjük - foglalta össze Zuckerberg nem kis önbizalommal a Facebook célkitűzéseit.

Rovatok