Index Vakbarát Hírportál

Kamu stoppal végigtrollkodta Amerikát

2013. augusztus 21., szerda 20:54 | aznap frissítve

„Elegem van ebből az egészből. Felmondok a munkahelyemen és keresztülstoppolom az országot” – írta Dave Cicirelli a New York-i művészeti vezető 2009-ben a Facebookjára. Az út során, melyet Cicirelli laptopja és mobilja segítségével dokumentált, az amerikai férfi beleszeretett egy amis nőbe, csatlakozott egy szektához, szerzett egy csokornyakkendő alakú tetoválást és végül Mexikóban ragadt, legalábbis dailydot.com cikke szerint.

A történet persze nyilván nem igaz, viszont Cicirelli az új könyvében, a Fakebookban számol be arról, hogy hogyan hitette el a fenti történetet ismerőseivel egy Facebook account és egy Photoshop segítségével.

A kísérlet idején a Facebookon sok volt az ismerősöktől jövő – például Farmville-es – megkeresés, illetve a cégek is belehúztak, hogy egyre többet tűnjenek fel a felhasználók falain. Cicirelli szerint így egy idő után már alig lehetett tudni, hogy az ismerősök státuszai mennyiben hihetőek, vagy csak a feltűnőségi verseny miatt kitalált történetek.

Cicirelli naponta kétszer-háromszor posztolt manipulált képeket, és az amis közösségben kezdődő történet napról-napra furcsábbá  vált. A férfi nagyjából 100 új követőt szerzett a kezdeti 500 mellé, és sorra érkeztek a bátorító és a hogylétéről érdeklődő kommentek. Azt mondta: a végén már felelősnek érezte magát, hogy a követők lelki békéjének fenntartásához elegendőt posztoljon.

Cicirelli egy klasszikus „catfishinget” hozott össze a sztorival: a kifejezés Nev Schulman dokumentumfilmjéről, a Catfish-ről kapta a nevét, amiben egy férfit online szerelméről derül ki, hogy a valóságban nem is az, akinek hitte.

A trükk egyébként nem is volt annyira egyszerű, mivel a férfinak oda kellett figyelnie a való élet és az online élet összeegyeztetésére, ami nem mindig ment annyira könnyen. A férfi beszámolt például arról, amikor valaki rájött a trükkjére és ahelyett, hogy egyből leleplezte volna, kellemetlen üzeneteket vagy a kamu barátnője által feladott virágot küldött neki.

A sikeres troll arról számolt be, hogy sokan küldtek neki ismeretlenül üzeneteket, melyekben saját terveiket ismertették a szürke hétköznapokból való kitörésről. Egy nő annyira komolyan vette Cicinettit, hogy tényleg fel is mondott és New Yorkból a texasi Austinba költözött. „Az volt a legrosszabb nap az életemben, amikor megtudtam, hogy valaki az én viccem alapján hozott meg egy fontos döntést az életében”.

Rovatok