Az Assassin's Creed 4 fejlesztői jól kötötték meg a szükséges kompromisszumokat, és egy év alatt összehoztak egy kellemes, frissnek ható játékot. Se az újszerűségével, se a kivitelezés színvonalával nem fog sokkolni, de egynek tényleg jó. Ha én lennék a Ubisoft vezérigazgatója, pont ilyen játékot akarnék.
Ha a Ubisoft CEO-ja (chief executive officer, magyarul vezérigazgató; a továbbiakban: ceó) lennék, irtó elégedett lennék a cégemmel, amiért ilyen jó kis frencsájzt kalapáltak össze. Nem egy sima jó játékot, hanem egy jól csengő, bejáratott márkanevet. És erre joggal lehetnék büszke, mert egy Assassin's Creed-kaliberű játéksorozatot menedzselni piszok nehéz, szóval a résztvevők minden bónuszára, vállalati kurvázására és Maldív-szigeteki jutalomüdülésre rábólintanék.
Megveregetném a saját vállamat is, persze, mert az már-már Steve Jobs-i magasságokba ér, hogy el tudom adni a hibát előnyként, a bugot feature-ként. Mégis lenne egy sorozatom, ami minden évben megjelenik, milliók rajonganak érte, díjat kapnak az animációi, és a kritikusok is kedvelik.
Ha én lennék a Ubisoft ceója, nem lepne meg a siker. Lehetett azt tudni, hogy ha egy új konzolgeneráció, a Nagy Grafikai Ugrás idején lemodellezzük a középkori Szentföldet, már attól mindenki maga alá pisil, és akkor még nem is látta a korabeli Akkót, az Hagia Sophia templomot, a fehér csuklyás bérgyilkos főszereplőt, és nem tudja, hogy van egy meghökkentő sci-fi szál is a sztoriban. Szóval nem zavarna a tudat, hogy a játék kicsit szőrös, kicsit büdös, mert ez mégis egy dögös, klassz cucc, modern, újgenerációs, és ekkora épületeket, ilyen tömeget még sosem látott senki ilyen minőségben.
Aztán a sikeres kezdő lökés után jöhet a lavina. Az együtteseknek általában nehéz az első sikeres lemez után egy ütős másodikat összehozni, de a videojátékoknál elég, ha a folytatás picit csiszoltabb, kifinomultabb, összeszedettebb, mint az előd. Ezt az Assassin's Creed 2 csont nélkül hozta; naná, ilyen kerettörténettel ez a játékmechanika éppúgy működik a középkori Szentföldön, mint a reneszánsz Itáliában, Konstantinápolyban vagy az amerikai függetlenségi háborúban.
Ha a Ubisoft ceója lennék, joggal kérdezném a kritikusaimtól, hogy és te mit tettél le az asztalra, köcsög? Mert azért a programmenedzsment szempontjából az Assassin's Creed a játékfejlesztés egyik hivatkozási pontja lehetne. Beindítani egy új szériát, ahol a második rész kijavítja az előző rész bosszantó hülyeségeit, az évente kiadott két mellékszál meg kitolja a harmadik rész fejlesztési idejét; már ez is szép teljesítmény. Aztán a harmadik részre jönne egy csomó jó-rossz újítás, és egy év alatt kész lenne az áramvonalasabb negyedik rész. Még karácsony előtt, hogy ne maradjunk le a szezonról, persze.
Ha a Ubisoft ceója lennék, és a fejlesztők elém tennék a dizájndoksit, amiben bemutatják, hogy fogják keresztezni az Assassin's Creed alapjait a Karib-tenger kalózaival, és hogy fogják finomítani a melléktevékenységeket, biztos tapsolnék örömömben. (Ha ebbe az egészbe még valahogy bele tudnánk gyömöszölni a Star Warst, behugyoznék. És egy Minecraft-crossover is jó buli lenne, mert utána eladhatnánk az egészet legóként.)
Azt persze meghagynám, hogy a forgatókönyvíró fizetése nem lehet több 10 eurónál (nem óránként, összesen), mert a jó ceó ahol tud, spórol, és egy videojátékhoz nem kell újra megírni a Kincses szigetet, csak valami középbuta magyarázatot, hogy miért kalózkodik a főszereplő csávó.
Szóval leülnék egyeztetni a fejlesztőkkel (persze, nem ceóként, lenne jobb dolgom is, mint beleugatni az érdemi melóba, nem vagyok én játékfejlesztő, de tegyünk úgy, mintha). Biztos, hogy a míting sírással kezdődne; a programozók és grafikusok mentegetőznének, hogy elértük a grafikai határokat, mert nem bír többet a két vezető platform, a Playstation 3 és az Xbox 360. De ha már nem tudnak a technológiával lenyűgözni, akkor majd csinálnak látványos jeleneteket: lesznek grandiose tengeri csaták, meg olyan helyszínek, amiket utazási irodák szoktak mutogatni a trópusi ajánlatokat bemutató katalógusokban. A frankó jelenetek és a szép helyszínek simán kárpótolnak a technikai egy helyben toporgásért.
Én meg bólogatnék, mert tényleg. De ha valaki fölvetné, hogy hogy Monsieur Guillemot, Havanna sohase lesz olyan izgalmas, mint a reneszánsz Itália, azt leoltanám a vérbe. Ha már ez a sorozat jolly jokere, hogy éppúgy játszódhat bármilyen korban, bármilyen környezetben, akkor ezt a jolly jokert be is fogjuk dobni, de be ám. A pályatervezők inkább kezdjenek el azon dolgozni, hogy milyen megmászható magaslatokat tudnak tervezni, nehogy megint kétszintes házakon kelljen ugrálni, mint a harmadik részben, mert az elég lehangoló volt. És tök jól megoldanák a feladatot.
Azt már el se kéne mondanom, hogy a harcrendszer nehézségét egy Parkinson-kóros szerencsétlen és a Street Fighter-világbajnok reflexeinek számszerűsített átlagához igazítsák. Valami jó középutas rendszer kellene, hogy ne sima, egygombos kaszabolás legyen; persze, végül mégis az lesz, de legalább meglesz a komplexitás illúziója, miközben gördülékenynek hat az egész. Ez amúgy is csak egy tevékenység a sok közül, nyilván nem fordítanék rá extra erőforrást: aki ezzel játszik, annak nem kifinomult harcrendszer kell, hanem látványos tengeri és szárazföldi csaták. Azt meg megkapják, töményen.
És ha már itt tartunk: okos hulladékgazdálkodóként, Ubisoft-ceóként simán újrahasznosítanám a tengeri csatákat a harmadik részből. Nagy vonalakban olyan lenne, mint a Curse of Monkey Island tengeri csatái, csak dramatizált változatban, rímpárbajok helyett hájtek, full 3D-s grafikával, baszom nagy ágyúkkal, kardokkal, kifosztható hajókkal, csáklyázással, eladható zsákmánnyal. Bólogatnék a további remek ötletekre: hogy legyen tuningolható hajótest és fegyverzet, és legyen felmérhető az ellenfelek harci potenciálja a távcsővel, mert így nem támadunk majd meg páncélozott fregattokat a néger Jim tutajával. Meg legyenek gyűjtögethető tengerésznóta-ikonok a szárazföldön; a dalolás persze kikapcsolható lenne, hogy ne kapjunk agykárosodást a hosszabb hajóutakon, és nyugodtan hallgathassuk a kedvenc Sunn O))) albumunkat.
Hú, zene is kéne bele, úgyhogy szólhatna valami komolyzenés-ambientes cünnyögés a háttérben.
Hogy a hajózás mennyire legyen komplex? Ne nagyon, inkább élvezetesre kéne belőni: ne unatkozzon rajta se Cook kapitány, se az, aki még egy papírcsónakot se tud meghajtogatni. Ha muszáj kompromisszumot kötni, inkább az utóbbiak képességeit kéne figyelembe venni, már csak azért is, mert Cook kapitányt már 1779-ben földarabolták a bennszülöttek a Hawaii-öbölben.
A nagy ötletelés végére lenne egy csomó tengerünk, hajónk, meg szárazföldünk, amit meg kéne tölteni valamivel. Úgyhogy az Assassin's Creed 4-ben ott lennének az alapvető feladatok és tárgyak, mint a vadászat, a folyamatosan megnyitható új ruhák és fegyverek, a bérgyilkosságok, a lopakodás, a rejtett tárgyak, a kincsesládák és a kincses térképek. Meg legyen egy csomó holmi, alapanyag és eszköz, amiket fel lehet használni. Mert oké, hogy kifosztjuk a megtámadott és szétlőtt hajót, elvisszük a fát, cukrot, rumot, meg a levadászott állatok bőrét, szőrét, és csontját, de így lesz egy csomó cuccunk, amivel kéne kezdeni valamit. Elvégre ezért harcoltunk, nem?
Na, ezeket többnyire el fogjuk adni. A lelőtt állatokból övet, cipőt, gyógyszert meg elektromos fogkefét csinálunk, az eladott szajréért és a kapott pénzért meg fegyvert, ruhákat, műtárgyakat és hajótuningot veszünk – ez utóbbit csak akkor, ha vadászunk vagy veszünk hozzá alapanyagot is, és már tartunk ott a sztoriban, hogy megtehessük.
Persze, az nem lenne jó, ha a játékosnak ezt mind fejben kéne tartania, úgyhogy inkább csak úgy legyenek benne ezek a dolgok, opcionálisan – aztán aki ezekkel akar foglalkozni, csinálja, ha meg nem, akkor nem. Elvégre tökmindegy, veszünk-e high-end kardot vagy pisztolyt, ha ezek úgyse kellenek a végigjátszáshoz. Naná, az Assassin's Creed 4 nyitott világában szinte korlátok nélkül mozoghatunk bármerre, és nem lenne szerencsés, ha a továbbhaladás dinamikáját megtörné egy Legyőzhetetlennek Tűnő Ellenfél. Ilyenek inkább ne is legyenek a játékban: nem stresszelni kell a Kedves Vásárlót, hanem éreztetni vele, hogy mennyire kúl kardozni meg ágyúzni.
Ha a Ubisoft ceójaként ilyen csapatot vezetnék, kokainfogyasztás után röhögve dobnám a szemétbe a felcsavart ötszázfrankosokat. Persze csak hülyéskedek, a frankot már 1999-ben felváltotta az euró. De komolyan, ha a Ubisoft ceója lennék, pont így, pont ilyen játékot akarnék fejleszteni, mint az Assassin's Creed 4. Szóval ha kapnék egy olyan fact sheetet a kontrollcsoporttól, amiben valami finnyás kis hülye azt írná, hogy
, hát kiröhögném. Mert a végeredmény még így is jó, kis adagokban és nagy kanállal zabálva is fogyasztható. Nem stresszel le; az ember elindítja, benne van, beleéli magát, elmaszatol, csinálgatja, és látja, hogy jó. Oké, minden ilyen semmiextra-jóközepes színvonalon van, de nem semmi, hogy ennyi kontentet ilyen színvonalon össze tudnak rakni alig egy év alatt, nem? Jó, van benne sok kompromisszum, de azokat viszonylag jól kötötték meg, és különben is: az openworld-játékok piaca nagyjából a vakokról meg a félszemű királyról szól. Az Assassin's Creed 4-nek meg legfeljebb 34 százalékos látásromlása van, kis szürkehályoggal, ezért nem százalékolnak le senkit.
Na, ki tudná ezt úgy leprogrammenedzselni, mint a Ubisoft ceója? Kemény feladat, komoly kihívás. Sokkal egyszerűbb megírni, hogy jó ez az Assassin's Creed 4, de nekem annyira nem jött be.