Index Vakbarát Hírportál

Kibelezték az új konzolokat

2013. november 27., szerda 15:04

A Microsoft és a Sony az elmúlt hetekben dobták piacra az újgenerációs asztali konzoljaikat, az Xbox One-t, illetve a Playstation 4-et. Az IHS piackutató cég mindkét konzolt szétszedette, hogy megnézzék, milyen alkatrészekből épültek; ebből lehet következtetni a gyártási költségre.

A jelentés adatait az All Things Digital közölte. Eszerint az Xbox One gyártása 471 dollárba kerül; ez 90-nel több, mint a Playstation 4-é, amit 381 dollárért gyártanak. Az Xbox One-t a Microsoft 500 dollárért árulja, a Playstation 4 400-ba kerül.

A processzor a legdrágább

Az IHS vezető elemzője, Andrew Rassweiler szerint az Xbox legdrágább alkatrésze az AMD mikroprocesszor, ami egyszerre látja el a központi processzor (CPU) és a grafikus processzor (GPU) feladatát. Ez körülbelül 110 dollárba kerül, vagyis 10 dollárral drágább a Playstation 4 hasonló csipjénél.

Rassweiler szerint mindkét csip igen erős; mindkettőt 28 nanométeres tervezési- és gyártástechnológiával készítették, és gyakorlatilag minden számítást ezek végeznek a két konzolban. „Akár egy csipre épült játékkonzolnak is nevezhetjük őket” – jegyezte meg Rassweiler.

A Playstation 4-ben viszont jobb memóriamodulok vannak. A Sony GDDR5-ös memóriát rakatott a konzoljába, míg a Microsoft az olcsóbb, gyakoribb és olcsób DDR3-at használta. Az Xbox One-ba az SK Hynix gyártotta a memóriát; ez 60 dollárba került, 28-cal kevesebbe, mint a PS4 moduljai.

A kontroller drágább a gyártásnál

Az Xbox egyik legdrágább komponense a 71 dolláros a Kinect szenzor; enélkül az Xbox One gyártása 332 dollárba kerülne. A kontroller legyártása nagyjából 15 dollár lehet, a külső táp tokkal-vonóval 25 dollárt ér. A konzol gyártása és összeszerelése viszonylag olcsó, csak 14 dollár.

A játékkonzoloknál egyébként régi szokás, hogy magát a gépet veszteséggel adják a cégek, és az eladott játékok árába beépített jutalék hozza aztán a nyereséget.

Rovatok