Index Vakbarát Hírportál

A Twitch.tv lenyomta a Facebookot

2014. február 11., kedd 09:59

A Twitch nem nagy cég - videojátékok élő közvetítésével, streamelésével foglalkoznak -, de az utóbi időben igen fölkapott lett a szolgáltatásuk; az adatforgalmuk csúcsidőben már most akkora, mint a legnagyobb tech cégeké.

Épp lecsúszak a dobogóról

Az adatfogalom legnagyobb részét a Netflix bonyolítja, 32 százalékos aránnyal. Őket követi a Google, 22 százalékkal, illetve az Apple, 4,3-mal. Ezután rögtön a Twitch következik, 1,8 százalékkal; ez éppen csak hogy megelőzi az 1,7-es Hulut.

Ami igazán érdekes, hogy a Twitch.tv még a Facebooknál és a Valve-nél is népszerűbb. Előbbi azért furcsa, mert mégiscsak közel 1,3 milliárd aktív felhasználójuk van, utóbbi meg azért, mert a Valve üzemelteti a Steamet és a Dota 2-t, ami már önmagában tetemes adatforgalmat jelent.

A Twitch hirtelen jött népszerűsége valószínűleg az új konzoloknak köszönhető. A Playstation 4 megjelenése előtt a szolgáltatás csak pécén volt elérhető, a Sony viszont a konzolhoz is biztosított közvetítési lehetőséget. Matt DiPiero, a Twitch marketingigazgatója szerint a közvetítések 20 százalékát ma már Playstation 4 konzolokról irányítják. A szolgáltatás Xbox One-on is elérhető lesz, de ott még nem aktív.

DiPiero ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy ezt a növekedési ütemet nehéz fenntartani; a cég gyorsabban növekszik annál, mint amivel a Twitch lépést tudna tartani. Chicagóban és Stockholmban már 400 százalékkal bővítették a szerverfarmok kapacitását, és hasonlóra készülnek Dél-Koreában, Oroszországban és Brazíliában is.

Rovatok