Index Vakbarát Hírportál

Nem öl meg semmit a 3D nyomtató

2014. június 18., szerda 12:07

A következő ipari forradalomról, lakásokba beköltöző gyártásról és korlátlan alkotási lehetőségekről beszél mindenki, amikor a háromdimenziós nyomtatás kerül szóba, de most még nagyon messze vagyunk ettől a céltól. Idén már az is siker lenne, ha hetvenezer asztali 3D nyomtatót el tudnának adni világszerte, tehát még az is elképzelhetetlen távolságban van, hogy a fejlett országokban minden háztartásnak legyen egy ilyen berendezése.

A világ elektronikai iparát meghatározó amerikai Consumer Electronics Association (CEA) ennél kicsit kevesebb, 67 ezer darabos globális piaccal számol 2014-ben. De legalább nem hagyja feledésbe merülni a témát.

Idén januárban a 3D nyomtatás volt a CEA által Las Vegasban megszervezett CES kütyüshow kiemelt témája, és 2015-ben is fontos szerepet kapnak a tárgyak nyomtatásával foglalkozó cégek. Olyan nagy felőlük az érdeklődés, hogy már most biztos, jövőre kétszer nagyobb kiállítási területre lesz szükségük. A CEA munkatársai Varsóban beszéltek erről, ahol a CES-t népszerűsítő kampányukat indították el, abban bízva, hogy a kizárólag üzletemberek által látogatott amerikai showra több kiállítót tudnak szervezni a régióból. Bár Las Vegas messze van innen, a show látogatóinak majdnem a negyede az USA-n kívülről érkezik.

„Most olcsó, könnyen olvadó alapanyagokat használnak a printerek, és már ezekkel is érdekes megoldások születtek, például megjelentek a cukorral nyomtató gépek, melyekkel bármilyen formájú tortadísz létrehozható, akár egy testrész másolata, vagy valamilyen sportra utaló tárgy is” – mondta Gary Shapiro, a CEA elnöke, aki bevallotta, hogy nagyon optimista, bízik a 3D nyomtatás jövőjében.

Olcsó protéziseket is tudnak nyomtatni, melynek főleg a fejlődő országokban van jelentősége, mert követni tudják a gyerekek növekedését. Az űrállomáson is nagyon hasznos lesz, ha tudnak pótalkatrészeket gyártani, mert a szállítás kissé költséges. Ugyanakkor Shapiro megjegyezte: bármilyen optimista, lehet, hogy 10 év múlva sem lesz minden háztartásban 3D nyomtató, hanem csak valamikor a következő 20-30 évben.

Duplázódik az okosórának szánt kiállítási terület is, és ez olyan termék, amiből már most is elég sokat eladnak. Idén megközelíti az egymilliót a darabszám a tavalyi hatszázezer után, vagyis egy év alatt több mint a másfélszeresére nőtt a piac. Jövőre 20-30 kiállítóra számítanak, és biztosan lesznek nagy meglepetések is.

Shawn DuBravac, a CEA kutatója megemlítette, hogy ezen kívül még a drónok esélyesek arra, hogy jövőre a CES-en kiemelt szerepet, saját területet kapjanak. Több tucat cég foglalkozik a gyártásával, és aki mindig a legújabb trendeket követi, az már az okostelefonjával készít szelfiket magáról, hanem egy távirányítású drón segítségével lő dronie-kat.

Rovatok