Index Vakbarát Hírportál

Ösztöndíjjal támogatott videojáték egy amerikai egyetemen

2014. június 23., hétfő 14:23

Egy kis chicagói magánegyetem, a Robert Morris University bejelentette, hogy a jövőben sportösztöndíjat kínál azoknak a hallgatóknak is, akik a hagyományos egyetemi sportágak helyett inkább videojátékban méretnék meg magukat – írja az AP hírügynökség.

A támogatást elnyerők a League of Legends nevű, nagy sikerű MOBA (multiplayer online battle arena, a valós idejű műfajról itt írtunk bővebben) játékban csaphatnak majd össze. „Érdekes, mert két oldal van: a videojátékosok úgy érzik, igazolást nyertek, a sportolók szerint pedig ez nem egy sport” – mondta Kurt Melcher, az új program felelőse. Ugyanakkor a Leage of Legends egyrészt tagadhatatlan népszerűségnek örvend, másrészt a tradicionális sportokéhoz mérhető kihívást jelent, hiszen fejlett stratégiai érzéket kíván, vagyis az izmok helyett az agyat mozgatja meg, hasonlóan intenzíven – legalábbis ezt állítják a program gazdái.

A Robert Morris az első egyetem, amely ösztöndíjjal ismeri el az egyre nagyobb legitimációval bíró videojátékos versenyformát, az úgynevezett esportot. Az ősztől induló program nagy érdeklődésre számíthat, hiszen hallgatónként 19 ezer dollárt (vagyis több mint 4 millió forintot) szánnak rá, ami a tervek szerint a tandíj, a szállás és az ellátás 50 százalékát is fedezni fogja.

Rovatok